Eifel Nagydíj – Hamilton beérte Schumachert, és növelte az előnyét

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Eifel Nagydíjat a Nürburgringen, ezzel beállította a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 futamgyőzelmet számláló rekordját.

A 35 éves pilótának ez volt az idei hetedik sikere, mellyel 69 pontra növelte az előnyét az összetettben hat versennyel a szezon vége előtt. Hamilton mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba másodikként, míg Daniel Ricciardo, a Renault ausztrál pilótája harmadikként.

A rajtnál Valtteri Bottas (Mercedes) és Hamilton nagyot harcolt egymással, két kanyar után a finn maradt az élen, Hamilton másodiknak, Verstappen harmadiknak sorolt be.

A 13. kör elején Bottas csúnyán elrontotta az első kanyar féktávját, Hamilton emiatt utolérte, és meg is előzte. Bottas ezután kerékcserére a boxba hajtott, és harmadikként tért vissza a pályára. A 16. körben Hamilton, valamint Verstappen is friss abroncsokat kapott, három körrel később pedig Bottasnak műszaki hiba miatt fel kellett adnia a versenyt. Az élen Hamilton száguldott, őt Verstappen követte a második, Lando Norris (McLaren) pedig a harmadik helyen.

Féltávnál Ricciardo vette át a harmadik helyet Norristól, miután a brit versenyző kerékcserére a boxba hajtott. Húsz körrel a leintés előtt Hamilton és Verstappen előnye az első két helyen csaknem egy perc volt a harmadik Ricciardóval szemben, a hajrában pedig még a biztonsági autó is bent járt a pályán, de a dobogós helyezések sorrendje a leintésig már nem változott.

A Forma-1-es pályafutása 323. versenyét teljesítő, ezzel rekorderré vált finn Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) 12. lett. A 2007-ben vb-győztes Räikkönen a brazil Rubens Barrichello 322 F1-es rajtot számláló csúcsát adta át a múltnak.

A futam utáni interjú közben a legendás, hétszeres vb-győztes Schumacher fia, Mick édesapja egyik mercedeses sisakját adta át Hamiltonnak a rekordbeállítás alkalmából.

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes  
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 4.470 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 14.613 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 16.070 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 21.905 mp h.
6. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 22.766 mp h.
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 30.814 mp h.
8. Nico Hülkenberg német Racing Point-Mercedes 32.596 mp h.
9. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 39.081 mp h.
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 40.035 mp h.
11. Sebastian Vettel német Ferrari 40.810 mp h.
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 41.476 mp h.
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 49.585 mp h.
14. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 54.449 mp h.
15. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 55.588 mp h.
  FELADTÁK     megtett körök
  Lando Norris brit McLaren-Renault 42
  Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 23
  Esteban Ocon francia Renault 22
  Valtteri Bottas finn Mercedes 18
  George Russell brit Williams-Mercedes 12
  Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Lewis Hamilton 7 9 11 4 231
2. Valtteri Bottas 2 8 9 2 161
3. Max Verstappen 1 8 8 2 147
4. Daniel Ricciardo 1 8 1 78
5. Sergio Pérez 9 68
6. Lando Norris 1 8 1 65
7. Alexander Albon 1 8 64
8. Charles Leclerc 2 6 63
9. Lance Stroll 1 7 57
10. Pierre Gasly 1 1 7 53
11. Carlos Sainz Jr. 1 6 1 51
12. Esteban Ocon 6 36
13. Sebastian Vettel 5 17
14. Danyiil Kvjat 5 14
15. Nico Hülkenberg 2 10
16. Antonio Giovinazzi 2 3
17. Kimi Räikkönen 1 2
18. Romain Grosjean 1 2
19. Kevin Magnussen 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 391
2. Red Bull-Honda 211
3. Racing Point-Mercedes* 120
4. McLaren-Renault 116
5. Renault 114
6. Ferrari 80
7. AlphaTauri-Honda 67
8. Alfa Romeo-Ferrari 5
9. Haas-Ferrari 3
10. Williams-Mercedes 0
  * A Racing Pointtól 15 büntetőpont levonva.  

A vb két hét múlva, Portugáliában folytatódik.

Forrás: MTI