Remekeltek a magyar fiatalok a romániai klasszik ifjúsági és junior erőemelő világbajnokságon! A kolozsvári vb-n Jucha Ada Imola, Pál Dorka is összetett bronzérmet szerzett. Utóbbi versenyző guggolásban vb-ezüstöt nyert. Jucha Ada Imola a 43 kg-os súlycsoportban 187,5 kg összetett eredménnyel végzett harmadikként, Pál Dorka a 76 kg-os súlycsoportban 387,5 kg összetett eredménnyel lett vb-bronzérmes úgy, hogy az összetett eredménye is országos csúcsnak számít, emellett guggolásban ifjúsági országos csúccsal végzett (152.5 kg), és felhúzásban is nemzeti rekordot döntött, miután 167.5 kilogrammal végzett. Erőemelésben három fogásnemben versenyeznek az indulók. Guggolásban, felhúzásban és fekvenyomásban. A megmérettetéseken fogásnemi érmeket is osztanak.
Susa Olivér új országos csúccsal (215 kg) nyerte a fekvenyomást, Gyöngyösi Adél pedig 2. lett ugyanebben a fogásnemben. Póta László is feliratkozott az éremszerző fekvenyomók listájára, ő is ezüstérmes lett. Hubert Dániel (képünkön) két fogásnemi érmet is begyűjtött: guggolásban ezüstöt, felhúzásban bronzot szerzett. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint összesen 17 (!) országos csúcs dőlt meg a vb-n, ezek közül több nem korosztályos, hanem felnőtt rekord.
A válogatott szereplését az edzők mellett a többszörös erőemelő világbajnok Árvai István ifjúsági és junior erőemelő szövetségi kapitány, Schauer Kornél alelnök, és Berke Lóránd elnök segítette. Dittler Anna és Fekete Miklós (open erőemelő szövetségi kapitány) nemzetközi bíróként vettek részt a világbajnokságon!
Infó és kép: Bányász Árpád