Aerobik: Szezonzáró MK-finálé

Ezen a hétvégén (november 12-13.) rendezik meg az idei aerobik Magyar Kupa negyedik, egyben utolsó fordulóját a Folyondár Vasas Sport- és Táncközpontban, amelyen a Világjátékokon érmet szerzett sportolók közül is részt vesznek néhányan, különböző egységekben. 

Mazács Fanni külföldön tartózkodik, így a Világjátékokon aranyérmes trió (Farkas Balázs, Bali Dániel, Mazács Fanni) és az ezüstérmes páros (Bali Dániellel) ezúttal nem mutatkozik be, a két férfi versenyző többek között a pontozó asztalnál kap szerepet, Farkas Balázs pedig edzőként is jelen lesz a megmérettetésen. Az előzetes program szerint a felnőtt versenyzők döntőit vasárnap – egyéni 14.45-15.00, páros, csoport: 17.20-17.30 – rendezik.

Árva Márta versenyigazgató tájékoztatása szerint a kétnapos esemény egyben az idei legnépesebb viadal is lesz, a teljes hétvégén több száz gyakorlatot láthatnak az érdeklődők. A Magyar Kupa döntője mellett egyébként kihirdetik az egyesületi rangsorokat is, a legtöbb versenyzőt indító egyesületeket is díjazzák, valamint a 2022-ben legeredményesebb klubokat is.

Árva Márta, versenyigazgató: Ez az a verseny, amiért egész évben küzdöttek a sportolók. Tavasszal kettő, ősszel egy Magyar Kupa forduló volt. Az összesített eredmény alapján a legjobb hat jutott a döntőbe, egyesületenként egy. Vasárnap ünnepélyes pillanatok lesznek, hiszen az idei évben a világversenyeken szereplő válogatottak tagjait kihívjuk, és megjutalmazzuk egy emlékplakettel. Ezen részt vesz többek között Csutora László, az aerobik szakág elnöke és Berki Krisztián, a MATSZ sportigazgatója is. Ez sportágunk igazi ünnepe lesz.

Infó: Kaszala Claudia és a Sajtócsapat