Sinkó Andrea: “Az eddigi legeredményesebb Eb volt” 

A magyar delegáció remek teljesítményt nyújtott a pesarói junior és felnőtt aerobik Európa-bajnokságon: team rankingben mind a junior, mind pedig a felnőtt válogatott bronzérmet nyert, a juniorok harmadik helye mellé a felnőttek két aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot szereztek a különböző kategóriákban.

“Éppen azon gondolkodtam, hogy a nyár elején a bakui volt a legeredményesebb világbajnoki szereplése a magyar aerobik sportnak, most pedig a pesarói a legtermékenyebb Európa-bajnokság volt. E mellett idén lett 30 éves a hazai szakág is… igazán szép születésnap ez a mostani. Jó alapot ad számunkra a Világjátékok előtt ” – fogalmazott Sinkó Andrea, aki edzőként és nemzetközi bíróként vett részt a viadalon. A szakember hozzátette: a kontinensviadal nagyobb erőpróba volt a versenyzők számára, hiszen Olaszországban azok a nemzetek is megjelentek, amelyek tavasszal a Covid-helyzet miatt nem utaztak el a vb-re, továbbá a rendező ország nagyhatalomnak számít a sportágban, így a hazai pályát is le kellett győzni.

“A világbajnokságon magasra tettük a mércét, voltak ugyan gondolataim az Eb-előtt, de nem számítottam ilyen nagyszerű szereplésre. A team rankingben szerettünk volna érmet szerezni, de tudtuk azt, hogy nem lesz egyszerű, hiszen a sportág egyik nagyhatalmának számító Olaszország hazai pályán szerepelt, és azt is tudtuk, hogy pontozásos sportágról lévén szó, ha őket meg akarjuk verni, akkor hazai pálya miatt nagy fölénnyel kell győznünk. Ráadásul a junioroknál Fejér Fruzsi meg is sérült. Így, hogy ez sikerült, hatalmas bravúr.”

A felnőtteknél Bali Dániel négy év után nyert ismét Eb-aranyat, a vb-ezüstérmest és a sportág hazai történetének első aranyérmét szerző aerodance-csapatot külön is méltatta a sportvezető

“Dani fantasztikus fölénnyel győzött. Látva a felkészülését, azt ahogy kiemelkedett a mezőnyből, elképesztő volt, hogy utcahosszal verte meg a spanyol világbajnokot. E mellett párosban ezüstérmet szerzett. A hab a tortán pedig az aerodance aranyérem volt, ami a sportág történetében az első.”

Sinkó Andrea a juniorok teljesítményét is méltatta:

“Sok sérülés és betegség nehezítette az elmúlt egy-másfél évünket. Ezzel együtt ezek remek eredmények, nemcsak felnőtt, hanem utánpótlás szinten is. Fontos, hogy a sportágban meg legyen a folyamatosság, ez pedig az utánpótlástól is nagyban függ.”

Infó és kép: Kaszala Claudia és a Sajtócsapat