Momir Ilic lesz a Telekom Veszprém vezetőedzője, munkáját Gulyás Péter másodedzőként segíti – jelentette be a Veszprém Handball Team Zrt. sportigazgatója a klub pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján. Nagy László közölte: a Veszprémhez szorosan kötődő két szakemberrel kettő plusz egy évre szóló szerződést kötött a klub; az edzői stáb egyébként változatlan marad.
A sportigazgató elmondta: a csalódást keltő előző szezon után hároméves programot indítanak, amelynek első éve az építkezés időszaka lesz. Elsődleges cél a csapategység kialakítása mellett a magyar bajnoki cím visszaszerzése, a Magyar Kupa megtartása, valamint a Bajnokok Ligájában a minél jobb szereplés – foglalta össze Nagy László. Kiemelte: David Davis korábbi vezetőedző a bajnokság végén távozott a klubtól, rajta kívül a szezon végén felfüggesztett Vuko Borozan balátlövő, Nikolaj Markussen balátlövő és Danyiil Siskarjov jobbszélső sem lesz a keret tagja.
Csatlakozik a csapathoz az utánpótlásból Dörnyei Borisz jobbszélső, a térdsérülésből visszatérő Bodor Márk balátlövő, Zoran Ilic jobbátlövő, aki tavaly kölcsönben a Wisla Plock játékosa volt, és nemzetközi kupákban játszhatott, valamint a tavalyi évet a Ferencvárostól kölcsönben Veszprémben töltő és ettől a szezontól a klubhoz igazoló Lukács Péter irányító. Nagy László tájékoztatása szerint az elkövetkező hetekben elképzelhetők még személyi változások.
Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott: az előző szezon sikertelensége mindenkit mélyen érintett. Az új hároméves koncepció szerint egyszerre szeretnének építkezni és olyan eredményeket elérni, amelyek méltóak a klubhoz. Hangsúlyozta: a csapat jelenlegi formájában is alkalmas arra, hogy komoly eredményeket érjen el, de az építkezéshez türelmet kérnek a szurkolóktól és a médiától. Az első év, amikor megkezdődik magyar fiatalok beépítése, kulcsfontosságú lesz – jegyezte meg.
A klub új vezetőedzője, Momir Ilic, aki nyolc évet töltött Veszprémben játékosként és edzőként, örömét fejezte ki, hogy részese lehet a Veszprémben induló projektnek. Elmondta: ismeri az utánpótlásból felkerült fiatalokat, és abból, hogy ők lehetőséget kapnak, a magyar kézilabda is profitálhat. Legfontosabb céljának a csapategység kialakítását nevezte, és hangsúlyozta, számít a szurkolók támogatására.
Gulyás Péter másodedző, aki több mint két évtizede tartozik a klub kötelékébe, a fiatalokról elmondta: posztjukon Európa legnagyobb tehetségei közé tartoznak, akiket türelemmel be lehet építeni a csapatba. Hozzátette: bízik abban, hogy mindegyikük felnőtt válogatott szintre jut el.
Forrás: MTI