A társházigazda magyar válogatott 1-1-es döntetlent játszott a világbajnok francia csapattal szombaton a Puskás Arénában a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában. A találkozón Fiola Attila góljával a magyarok szereztek vezetést az első félidő hosszabbításában, a franciák pedig a folytatásban Antoine Griezmann találatával egyenlítettek.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese első pontját szerezte meg a kontinenstornán, ezzel megmaradt az esélye a továbbjutás kiharcolására. A franciáknak ez volt a 18. veretlenül megvívott tétmérkőzésük, mérlegük ezeken 14 győzelem mellett négy döntetlen, és – minden versenysorozatot figyelembe véve – 528 perc után kaptak újra gólt. Fiola a legutóbbi négy válogatott fellépésén immár másodszor talált be, miközben előtte 33 meccsen eredménytelen volt.
A perzselő meleg ellenére a magyar szurkolótábor már bő egy órával a találkozó kezdete előtt elfoglalta helyét a hazai kapu mögött: a pályára előbb kifutó francia csapatot hangos füttyszóval, a kezdés előtt 50 perccel megérkező magyarokat óriási tapsviharral fogadta. A másik kapu mögötti területen többségben voltak a kék mezes drukkerek: a francia fanatikusok láthatóan szép számmal utaztak el Budapestre.
A magyar válogatott az 1982-es világbajnokság csoportköre óta először találkozott tétmérkőzésen a világbajnoki cím védőjével: akkor a magyarok Alicantéban 4-1-re kaptak ki az argentinoktól. Magyar oldalon Nagy Ádám 50. válogatott mérkőzésén szerepelt, míg a túloldalon Antoine Griezmann a francia nemzeti csapatban sorozatban 50. összecsapásán lépett pályára.
Az első 15 percben javarészt kirajzolódott, hogy a magyarok elsősorban a szabadrúgások kiharcolására játszanak, a francia térfél jobb oldaláról kétszer is végezhettek el pontrúgást, de ezekből nem alakult ki gólszerzési lehetőség. Az ellenfél 12 perc után vette át először a kezdeményezést, és rögtön két nagy helyzetet is kialakított: Benzema lövésénél Gulácsi védett szépen, Mbappé pedig nyolc méterről a bal oldali kapufa mellé fejelt.
A 30. perchez közeledve ismét ők ketten puskáztak el két lehetőséget, Benzema ziccerben kapu mellé lőtt, Mbappé pedig borzasztó lövést eresztett el az ötös sarkáról, miután négy magyar védőt is kicselezett. A félidő végéhez közeledve még inkább erősödött a francia nyomás, de a 45+2. percben egy remek magyar támadás végén a tizenhatos előtt keresztbe futó Sallai megelőzte védőjét és a bal oldalon felérő Fiola elé tálalt, akit a tizenhatoson belül Varane már nem mert szerelni, a Fehérvár játékosa pedig nyolc méterről, jobbal a rövid sarokba lőtt Lloris mellett (1-0), a gól után pedig felrobbant a hangorkán a Puskás Arénában.
A szünet után nagy nyomás alá helyezték a franciák a magyar kaput, Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai pedig elsősorban gyors ellentámadások vezetésére rendezkedtek be. Az idő előre haladtával a franciáknál egyre gyakoribbá váltak a kisebb-nagyobb technikai hibák, miközben a magyarok gyakran nagyszerű passzokkal, és remek egyéni megoldásokkal járatták a labdát.
A félidő feléhez közeledve kis túlzással a semmiből egyenlített a francia csapat. A 66. percben Lloris hatalmas kirúgására Mbappé csapott le, két magyar védő között megtartotta a labdát, majd középre adott, ahol Orbán lábáról az érkező Griezmann elé pattant a labda, a Barcelona sztárja pedig kapásból a bal sarokba lőtt (1-1). Ugyanakkor ez nem szegte kedvét a magyar válogatottnak, amely olykor hősiesen védekezve, olykor kiválóan játszva tartotta a döntetlent.
A hajrában újabb gól már nem esett, a magyar válogatott megérdemelten szerzett pontot a világbajnok franciákkal szemben, a lefújás után pedig még hosszú percekig a közönséggel együtt ünnepelte a remek eredményt.
Európa-bajnokság, csoportkör, 2. forduló, F csoport:
Magyarország-Franciaország 1-1 (1-0)
Budapest, Puskás Aréna, 55 998 néző, v.: Michael Oliver (angol)
Gólszerzők: Fiola (45+2.), illetve Griezmann (66.)
Sárga lap: Botka (52.), illetve Pavard (10.)
Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nagy Á. – Nego, Kleinheisler (Lovrencsics, 84.), Schäfer (Cseri, 75.), Fiola – Szalai Á. (Nikolics, 26.), Sallai
Franciaország: Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Digne – Kanté, Pogba (Tolisso, 76.), Rabiot (Dembélé, 57.; Lemar, 87.) – Griezmann, Benzema (Giroud, 76.), Mbappé
A két együttesnek ez volt a 23. egymás elleni összecsapása, 12 magyar és 8 francia siker mellett a szombati volt a harmadik döntetlen.
Az első félidőben lecserélt csapatkapitány, Szalai Ádám ütést kapott a fejére, amelytől megszédült, ezért kényszerült a lecserélésére Marco Rossi. Az ilyenkor szokásos egészégügyi vizsgálatok elvégzését követően várhatóak további részletek a Mainz játékosáról.
A szövetségi kapitány Marco Rossi pályafutása egyik legszebb napjának nevezte a szombatit, miután a magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a világbajnok francia csapattal a Puskás Arénában, a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.
A magyarok olasz szakvezetője a találkozó után azt mondta, eddig csak televízión nézte az Európa-bajnokságot, most azonban 56 évesen, ezzel a csapattal úgy érzi magát, mint egy gyerek a vidámparkban. “Mondhatjuk, hogy ez edzői pályafutásom egyik legszebb napja. Itt vagyunk, nagy a cirkusz körülöttünk, jól akarunk teljesíteni, ugyanakkor továbbra is két lábbal a földön kell járnunk. Nem vagyok arrogáns, hogy azt mondjam, elmegyünk Münchenbe és nyerünk, de azt mondhatom, hogy odamegyünk és a lehető legjobb teljesítményt fogjuk majd nyújtani.” – jelentette ki a szakember.
A tréner kifejtette, nem volt biztos abban, hogy a játékosai képesek lesznek-e ilyen jó teljesítményt nyújtani. “Az első találkozó után volt néhány pszichológiailag nehéz napunk, de most remek eredményt értünk el, ráadásul hihetetlen teljesítménnyel. Örülnünk kell és büszkének kell lennünk, nekem is és a játékosoknak is. A szurkolóknak tudtunk adni két órányi adrenalinbombát, remélem, holnap mindenki szép napot fog tölteni a családjával.” – mondta Rossi.
A tréner emlékeztetett, a válogatott teljesítménye az érkezése óta javuló tendenciát mutat, és bár sokszor, sokan kritizálják, egyes játékosokat miért hív be, másokat pedig miért mellőz, a kerettagok minden egyes alkalommal bizonyítják, miért vannak itt.
“Nehéz pillanatokban remekül reagálnak, hozzáállásban rengeteget fejlődtek, ez pedig nagyon fontos, ugyanis a riválisok javára lévő technikai különbséget csak szervezett játékkal és kellő motivációval lehet kompenzálni. Ezúttal a világbajnoknak sikerült kellemetlen perceket okoznunk, nyomás alatt tartottuk őket.” – elemezte az összecsapást a szövetségi kapitány. Szalai Ádámmal kapcsolatban – akit egy fejére mért ütés miatt le kellett cserélni – elmondta, kórházban van, de tiszta volt a feje, a pontos diagnózisra azonban még várni kell.
A találkozó legjobbjának megválasztott Kleinheisler Lászlóval kapcsolatban kiemelte, azon játékosok egyike, akit mindig kritizálnak, amikor meghívja a válogatottba, de ezeket nekik nem szabad meghallgatniuk. “Ha tudjuk, honnan indultunk és most hol tartunk, látszik a fejlődés. A szurkolótáborunk világszinten páratlan, ők is hozzásegítenek minket ahhoz, hogy ilyen keményen dolgozzunk.” – jelentette ki Rossi, aki szerint csapata most kivívott magának némi dicsőséget.
Kleinheisler László is a szurkolók által teremtett fantasztikus hangulatot emelte ki. “Nagyon jó érzés volt velük ünnepelni, hihetetlen, nehéz mit mondani. Ma is ők voltak a 12. játékos a pályán. Örülök az egy pontnak, remélem, így folytatjuk tovább.” – mondta.
Nagy Ádám, a magyar válogatott védekező középpályása kijelentette, szerinte nem ez volt a legideálisabb időpont ehhez a mérkőzéshez, a hőségben ugyanis nem volt kellemes futballozni, és emiatt nehézkesebben mozgott mindkét csapat. “Az ivószünet segített valamennyit, de összességében embert próbáló feladat volt, ahogyan bizonyára a szurkolóknak is, főleg azoknak, akik a napos oldalon ültek.” – fogalmazott Nagy. Hozzátette, a franciák talán egy kicsit lebecsülték a magyar együttest, de legalábbis teljes mértékben tisztában voltak azzal, hogy világbajnoki címvédőként ők a találkozó esélyesei.
“Hatalmasat küzdöttünk ma, és úgy érzem, valamit vissza tudtunk adni a szurkolóknak a portugálokkal szemben elveszített első körös meccs utolsó 10 percében történtekért.” – jelentette ki Nagy, aki szerint ezzel az 1-1-gyel elérték, hogy jövő szerdán ki-ki meccset játszhassanak Münchenben a németekkel.
A kapus Gulácsi Péter azt nyilatkozta, büszke, mert a világ legerősebb válogatottja ellen sikerült “óriási munkával” elérni egy döntetlent, ami nem csak az eredmény miatt volt számukra nagy élmény. “A világbajnokkal szemben, itthon, egy Európa-bajnokságon, 60 ezer magyar drukker előtt játszottunk 1-1-et, ez pedig egészen felemelő érzés.” – mondta az RB Leipzigben légióskodó hálóőr, aki elismerte, a franciáknak több helyzetük volt, de az első és a második félidőben is voltak olyan szakaszai a meccsnek, amikor a magyarok ki tudták védekezni a rivális próbálkozásait. “Úgy gondolom, hogy részünkről megérdemelt ez az eredmény, mert arra készültünk, hogy igyekszünk az erősségeiket hatástalanítani, és ez az esetek többségében működött is.” – mondta Gulácsi.
Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya kiemelte, a hőséghez testileg és pszichológiailag is alkalmazkodni kellett, ami az ő csapatának kevésbé sikerült. “Így is rengeteg lehetőséget kidolgoztunk az első félidőben, betalálni azonban nem tudtunk. A magyarok a játékrész végén megszerezték a vezetést, aztán pedig remekül védekeztek.” – fogalmazott a kapitány, aki az eredménnyel nem, csapatával viszont elégedett volt. “Sok lövésünk volt, a kapufát is eltaláltuk, szereztünk plusz egy pontot az eddigi háromhoz, a célunk továbbra is az, hogy továbbjussunk a csoportból.” – tette hozzá a világbajnok együttes trénere.
Kiemelte, a magyarok – főleg az első játékrészben – megmutatták, milyen remek játékosaik vannak, mert ilyen fontos mérkőzésen tudtak ilyen remek teljesítményt nyújtani. “A magyarok rengeteg energiát emésztettek fel labda nélkül, de így is dinamikusabbak tudtak lenni nálunk.” – egészítette ki a szakvezető, aki szerint az első negyedórában nehezen lendültek játékba, ráadásul a hazai közönség előtt gyönyörűen játszó rivális kevés helyet hagyott nekik a támadóharmadban. “Így is volt 14-15 kapura lövésünk, egy percig sem adtuk fel.” – zárta Deschamps.
A magyarok a csoportkört záró harmadik fordulóban jövő szerdán a németek vendégeként lépnek pályára Münchenben.
Forrás: MTI – Fotó: Facebook