Női kézilabda NB I – Az MTK legyőzésével bajnok a Ferencváros

Hat év után ismét a Ferencváros nyerte a női kézilabda NB I-et, miután idénybeli utolsó mérkőzésén, pénteken házigazdaként 35-21-re legyőzte az MTK-t.

Amennyiben a Bajnokok Ligája hétvégi, budapesti négyes döntőjére készülő Győri Audi ETO KC a jövő héten megnyeri mindkét elhalasztott mérkőzését, ugyanannyi pontja lesz, mint az FTC-nek, de az egymás elleni eredmények a fővárosiaknak kedveznek.

A Ferencváros – amely 25 győzelemmel és egy vereséggel zárta az idényt – 13. alkalommal lett bajnok, 2007-es sikere után mindössze másodszor.  

Jól kezdtek a zöld-fehérek (8-3), és korai időkérésre késztették a vendég gárda edzőjét. Az MTK közelebb is zárkózott (8-6), az első félidő második felében azonban ismét a házigazda akarata érvényesült, amely a szünetre ötgólos előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

A második játékrész derekára megnyugtatóról magabiztosra nőtt a ferencvárosi fór (27-17), ezután a lelátón és – visszafogottabban bár, de a – kispadon is elkezdődött a bajnoki cím ünneplése. A hajrára örömkézilabdát bemutató FTC végül fölényes sikerrel szerezte meg a bajnoki címhez szükséges győzelmet, az utolsó percekben állva tapsoló közönség ünneplése közepette.

Eredmény:
FTC-Rail Cargo Hungaria – MTK Budapest 35-21 (18-13)

A találkozó legeredményesebbje a Ferencváros hét gólt szerző játékosa, a német Emily Bölk volt.

Az aranyérmeket Nagy László, a magyar szövetség (MKSZ) alelnöke akasztotta a bajnokcsapat játékosainak nyakába, majd Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita tőle vehette át a bajnoki trófeát is. “Jó volt ez a tavasz: bajnoki cím és olimpiai kvótaszerzés, ezzel legközelebb is kiegyezem.” – értékelt gyermekét kezében tartva az M4 Sportnak Elek Gábor, aki egyben a magyar válogatott szövetségi kapitánya is. Leszögezte: nagy kő esett le a szívéről a sikerrel. “Jól alkalmazkodtunk ehhez a minden szempontból nehéz évhez.” – fogalmazta meg az aranyérem megszerzésnek legfontosabb elemét Elek.

Szucsánszki Zita hangsúlyozta: nagyon nehezen telt az idő a találkozó alatt. “Borzasztóan büszke vagyok a csapatra.” – szögezte le, egyben megköszönve a kilátogató szurkolók támogatását. – “Lélekben velünk voltak az év elején is, itt a végén pedig végképp.”

A tabella:
 1. FTC-Rail Cargo Hungaria 26 25 – 1 892-590 50 pont
 2. Győri Audi ETO KC 24 23 – 1 874-501 46
 3. Motherson Mosonmagyaróvár 25 18 – 7 720-673 36
 4. Siófok KC 25 16 1 8 769-686 33
 5. DVSC Schaeffler 24 15 1 8 726-655 31
 6. Váci NKSE 25 15 1 9 739-725 31
 7. MTK Budapest 26 14 2 10 785-805 30
 8. Alba Fehérvár KC 25 8 1 16 657-781 17
 9. Dunaújvárosi Kohász KA 25 8 – 17 662-741 16
10. Kisvárda Master Good SE 25 6 2 17 615-692 14
11. Érd 25 6 2 17 669-792 14
12. Boglári Akadémia-SZISE 25 6 1 18 668-783 13
13. Szombathelyi KKA 25 5 1 19 627-792 11
14. Békéscsabai Előre NKSE 25 3 2 20 604-791 8

Az eddigi bajnokok:      
15-szörös: Vasas SC, Győri ETO KC
13-szoros: Ferencvárosi TC
 9-szeres: Bp. Spartacus
 5-szörös: Dunaújváros
 3-szoros: Kőbányai KC, Csepel SC
 2-szeres: Debreceni VSC
 1-szeres: Debreceni Petőfi, Miskolci VSC, Veszprémi SE, VM Fűszért

Az elmúlt tíz év bajnokai:     
2011/12: Győri Audi ETO KC
2012/13: Győri Audi ETO KC
2013/14: Győri Audi ETO KC
2014/15: FTC-Rail Cargo Hungaria
2015/16: Győri Audi ETO KC
2016/17: Győri Audi ETO KC
2017/18: Győri Audi ETO KC
2018/19: Győri Audi ETO KC
2019/20: a koronavírus-járvány miatt nem avattak bajnokot.
2020/21: FTC-Rail Cargo Hungaria

Forrás: MTI – Fotó: Facebook