Közel 250 induló Egerben a 70. Bornemissza Gergely nemzetközi ökölvívó emlékversenyen

Tizennégy ország 244 bokszolója lép ringbe junior és ifjúsági korcsoportban május 18. és 21. között a 70. Bornemissza Gergely nemzetközi ökölvívó emlékversenyen az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban. 

“Az emlékversenynek nagy súlya van, Magyarországon mindenképpen, de Európában is megkérdőjelezhetetlennek számít a junior és ifjúsági korosztály tekintetében. Esetünkben ráadásul ez még válogató verseny is.” – mondta az MTI-nek Bertók Róbert szövetségi kapitány. 

A versenyt megelőző pénteki sajtótájékoztatón a kapitány elmondta, az emlékverseny 1951-ben indult történetében a járvány miatt a tavalyi év kimaradt, ami érezteti hatását, de még így is jelentős a nevezési létszám.

Az ifjúsági mezőnyben viszonylag alacsonyabb a létszám, mert pár héttel ezelőtt volt az ifjúsági világbajnokság – közölte a szövetségi kapitány. 

Bajkai István elnök kijelentette: a Magyar Ökölvívó Szövetség büszke az egriek nagy támogatására és hálás is mindezért. “A város az ökölvívás kiemelkedő fellegvára.” – jelentette ki az elnök. 

A sportvezető szerint a sportág jövője elsősorban azokon a szakembereken múlik, akik pontosan tudják, hogy rendkívül kemény sportról van szó, és eredmény csak nagy fizikai és lelki terheléssel járó jó neveléssel érhető el. 

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere örömét fejezte ki amiatt, hogy megrendezhetővé vált ez a jubileumi torna, igen sok versenyzővel a magyar sportélet egyik vidéki fellegvárában.

“Városunkban kiemelt, stratégiai jelentőségű a sportélet, s valljuk, hogy minőségi sportrendezvényekre van szükség.” – jelentette ki a városvezető. Hangsúlyozta: büszke arra, hogy ilyen jelentős sporteseményeket segíthet a város. 

Forrás: MTI – Facebook