Tekvondó Eb – Salim Omar aranyérmet szerzett

Az 54 kilogrammos súlycsoportban szereplő Salim Omar aranyérmet nyert a szófiai tekvondó Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján, ezzel Magyarország történetének első, felnőtt kontinensbajnoki címét szerezte.

Az MTK Los Angelesben élő és készülő versenyzője valamennyi riválisát magabiztosan verte, a döntőben is nagy fölénnyel nyert görög vetélytársával szemben.

Patakfalvy Miklós, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke, aki a bulgáriai kontinensviadalon a versenyigazgatóság tagjaként van jelen, a helyszínről az MTI-nek elmondta, hogy a négy nap múlva 18 éves fiatalember öt mérkőzéséből négyet is idő előtt fejezett be, így megérdemelten lett aranyérmes.

“Történelmi siker, fantasztikus kezdés.” – nyilatkozta az elnök a két éve junior Eb-ezüstérmes Salim Omar nyitónapi teljesítményét méltatva. Kiemelte, hogy Szófiában egyedül az elődöntőben vele szembe került orosz Vjacseszlav Bovkun úszta meg szorosabb vereséggel (11-7), a fináléban viszont – ahogyan azt tette korábban örmény, moldovai és szerb ellenfelével – a görög Diony Rapszomanikiszt is tetemes különbséggel (31-9) “intézte el”.

Érdekesség, hogy Omar édesapja, Salim Gergely 1992-ben, a barcelonai olimpián aranyérmes lett, amikor a tekvondó, mint bemutató sportág szerepelt az ötkarikás játékokon, nagybátyja, Salim József pedig 2000-ben ötödik lett magyar színekben.

A nyitónap másik két magyar szereplője közül Salim Sharif (58 kg) – Omar 19 éves bátyja – első meccsét megnyerte egy dánnal szemben (18-14), a legjobb 16 között azonban egyetlen ponttal (14-15) kikapott bolgár ellenféltől. Hazai tekvondós búcsúztatta Kopcsik Laurát (49 kg) is, aki bemutatkozó mérkőzésén a nyolcaddöntőben maradt alul (3-14).

A koreai eredetű, az olimpia műsorán is szereplő küzdősport idei Európa-bajnokságán a kontinens legjobbjai – köztük hét magyar tekvondós – a koronavírus-járványra tekintettel a külvilágtól hermetikusan elzárva küzdenek az érmekért és világranglista-pontokért.

Forrás: MTI – Fotó: wtftaekwondo.hu