A Szerencsejáték Zrt. a Magyarock mellett

Az idei év szeptemberétől a nemzeti lottótársaság és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) stratégiai partnerségre lép egymással. Az együttműködés keretében a Szerencsejáték Zrt. 2021 év végéig támogatja a Magyar Olimpiai Csapat, a Magyarock eredményes felkészülését. A szponzorációs hozzájárulás nem csupán a nyári, de a Téli Olimpiai Játékokra, valamint a Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) való felkészülésre is kiterjed.

A Szerencsejáték Zrt. hosszú ideje a magyar sport legnagyobb partnere, évek óta folytat sikeres együttműködést a legnagyobb sportágakat képviselő nemzeti szövetségekkel, klubokkal és támogatja a hazánkban megrendezésre kerülő nemzetközi sportversenyek megvalósulását, illetve a paralimpiai mozgalmat.

A magyar sport sikereiben vállalt szerepe most újabb mérföldkőhöz ért a Magyar Olimpiai Bizottsággal megkötött szerződéssel, amelynek jegyében a Szerencsejáték Zrt. és a MOB stratégiai partnerségre lép egymással. A megállapodás aláírásával a nemzeti lottótársaság a Magyar Olimpiai Csapat, azaz a Magyarock stratégiai partnerévé válik 2020. szeptemberétől, a magyar olimpiai mozgalom és olimpikonjaink mellé állva közvetlenül is elősegítve a sportolók lehető legjobb felkészülését.

A nemzeti lottótársaság és az olimpiai mozgalom kapcsolata hosszú időre nyúlik vissza, hiszen 1947. október 19-én, vagyis közel 73 évvel ezelőtt indult Magyarországon a Totó, a Szerencsejáték Zrt. legrégebbi – jelenleg is elérhető – terméke, amelyet épp a magyar sportolók 1948-as londoni olimpiára való kijutása érdekében vezettek be itthon. 

„Bízunk benne, hogy a most megkötött együttműködéssel hozzájárulhatunk olimpikonjaink eredményes felkészüléséhez a járvány okozta kihívások ellenére is. Mindannyian azt a felemelő közösségi élményt szeretnénk újra átélni, amelyet az olimpiai sikerek jelentenek Magyarországnak.” – nyilatkozta dr. Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.

„Az idén 125 esztendős Magyar Olimpiai Bizottság sikereinek, a Magyarock eredményes szereplésének egyik titka a hazai gazdasági élet szereplőivel való együttműködésekben rejlik. Ennek remek példája a Szerencsejáték Zrt-vel kötött megállapodás, így boldogan köszöntöm ismét a csapatban régi partnerünket. Mi teljes gőzzel készülünk Tokióra és Pekingre is; ez a szövetség biztonságot jelent ezen az úton.” – nyilatkozta Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Hozzátette: „látjuk ennek az időszaknak a nehézségeit, ezzel együtt a Szerencsejáték Zrt. jó szándékait az ötkarikás mozgalom iránt, bajban ismerkszik meg a jó barát”.

„Lesz olimpia. Szeretnék mindenkit megnyugtatni.” – jelentette ki a MOB elnöke. „Legyen szó a NOB-ról, a rendező Japánról, vagy a sportélet képviselőiről, minden egyes szereplő kommunikációja egyértelmű. De szűk, zártkörű beszélgetésekben sem merül fel még említés szintjén sem a törlés”.

Az eseményen részt vett Csipes Tamara kajakozó és Milák Kristóf felnőtt világbajnok, ifjúsági olimpiai bajnok úszó.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó kiemelte, mennyire fontos számára a család és gyermeke, illetve a halasztás okán határozottan a mentális felkészültség jelenti a nagyobb kihívást.

A kvgandzsui 2019-es úszó-világbajnokságon Michael Phelps rekordját a múltnak átadó úszónak sokat segített, hogy a halasztás után is tovább tudta folytatni a felkészülést, remek formában van, illetve kiemelte az edzője és közte lévő szoros köteléket.

Forrás: Szerencsejáték Zrt.-MOB – Fotó: MOB