„Macska a páston zseni volt!”

A Farkasréti temetőben kedden délután elbúcsúztatták Marót Péter olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes kardvívót. A sporttársainak „Macska” becenévre is hallgató sportembert katolikus szertartás után az olimpiai család és a vívószövetség nevében dr. Kamuti Jenő, a Vasas SC képviseletében Kovács Tamás, míg a barátok részéről Decsi István méltatta.

Marót Péter néhány nappal 75. születésnapja után, 2020. június 7-én hunyt el hosszan tartó betegség és súlyos autóbaleset után. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Vívó Szövetség és a Vasas SC is a saját halottjának tekinti.

Dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója úgy fogalmazott: „Macska a páston zseni volt”. Azt mondta, nagy tudású, laza mozgású, mindig vidám, bohém, de makacs embert búcsúztatunk, aki a vívásban mindig kiszámíthatatlan volt. Tele volt ötlettel, optimizmussal, mindig új terveket szőtt. Az olimpiai ezüstérmes tőrvívó kitért arra is, hogy Marót Péter sikeres edző lett, azonban a vállalkozásaiban nem mindig volt szerencsés, és hosszú szenvedés után hagyott itt bennünket.

A csapatban kétszeres olimpiai bronzérmes kardvívó Kovács Tamás – akivel egy évtizeden keresztül, 1967 és ’77 között voltak válogatottak – a Vasas és a korábbi csapattársak nevében búcsúzott a „kiváló embertől, sportolótól és edzőtől”. Emlékeztetett, hogy Marót Péternek a páston hihetetlen gyors kéz- és lábmunkája volt, ami tiszteletet parancsolt az egész vívóvilág előtt. „Egy melegszívű baráttal lett szegényebb a magyar vívósport.” – mondta a háromszoros olimpikon, világbajnok vívó.

Decsi István azt mondta, Marót Péter coubertini értelemben is igazi sportember volt, akinek életeleme volt a játék, a kockázat, „homo ludens volt, ő vette a jegyet”. „Macska mert nagyot álmodni, vállalkozott mindenre, egy vibráló egyéniség volt.” – fogalmazott a mesteredző.

A búcsúztatáson részt vett több olimpiai bajnok, ötkarikás érmes sportoló; Kulcsár Krisztián MOB-elnök, Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja, Markovits László, a Vasas SC és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség első embere is.

Marót Péter kétszer nyert felnőtt magyar bajnokságot, háromszor a Bajnokcsapatok Európa-kupáját is sikerült társaival elhódítania. Az 1971-es világbajnokságon csapatban ezüstérmet nyert, egy évvel később a müncheni olimpián egyéni ezüstérmes, a kardválogatott tagjaként bronzérmes.

Az 1973-as göteborgi világbajnokságon ért fel a kardcsapat a csúcsra, a dobogó legfelső fokára állhattak. Az ezután következő évek világversenyein a válogatott rendre érmet szerzett, de a montreáli olimpián lecsúsztak a dobogóról, negyedikek lettek. Tagja volt az 1977-es Buenos Aires-i vb-n bronzérmes csapatnak is.

A Testnevelési Főiskolán 1968-ban szerzett szakedzői diplomát, melyet mint vezetőedző 1980-tól a Budapesti Honvédnál kamatoztatott, majd egykori nevelőegyesületénél, a BVSC-nél lett szakágvezető. Később a gödöllői GEAC vívószakosztályában minden korosztályban dobogós versenyzőket nevelt.

Forrás: MOB – Fotó: MOB/Szalmás Péter