„Wichmann Tamás egész pályafutását az olimpia szellemisége jellemezte”

Végső búcsút vettek az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok kenus Wichmann Tamástól a Farkasréti temetőben március 3-án. A legendára az olimpiai család részéről Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke emlékezett, aki azt mondta: „Wichmann Tamás egész pályafutását az olimpia szellemisége jellemezte”. 

A gyászszertartáson a családtagok és barátok, tisztelők, zenészek, művészek és sporttársak mellett megszámlálhatatlan olimpiai és világbajnoki érem tulajdonosa vett részt, de búcsúztak a korábbi és jelenkori sportvezetés prominensei, a Nemzet Sportolói, a klubok, köztük az MTK, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete, továbbá a kajak-kenu és számos más sportág képviselői, az olimpiai család tagjai.

A ravatalozó melletti óriáskivetítőn Wichmann Tamás sportolói pályafutásának emlékezetes pillanatait vetítették.

A római katolikus szertartás után dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, majd Kulcsár Krisztián, a bajnok klubja, az MTK nevében Deutsch Péter ügyvezető, a kajak-kenus család képviseletében pedig az olimpiai bajnok kenus, Vaskuti István búcsúzott a hosszan tartó súlyos betegség után, február 12-én, 72 esztendős korában elhunyt Wichmann Tamástól, akit több százan kísértek utolsó útjára.

Szabó Tünde Magyarország egyik ikonikus sportolójának nevezte Wichmann Tamást, aki örökre beírta magát a hazai sporttörténelembe. „Nemcsak a sportcsalád, hanem az egész magyar közösség nevében búcsúzunk… Élete példaként lebeg előttünk. Bebizonyította, hogy nem lehet lehetetlen.” – mondta a sportállamtitkár. Hozzátette: Wichmann Tamás sokrétű tehetség volt, aki szerette az élet minden pillanatát.

Deutsch Péter kiemelte, hogy a legendás sportember élete végéig büszke volt MTK-s mivoltára és sokat törődött a fiatalokkal. „Biztonság – ezt adta nekünk Tamás. És nem csak a testalkatával, mély hangjával, sűrű bajuszával. Ha vele voltál, azt érezted, hogy minden lehetséges. Annyi erőt adott nekünk, amely sokáig, akár örökké ki fog tartani.”– fogalmazott. Hozzátette: Wichmann Tamás azt az örökséget hagyja hátra, hogy „emberség és tisztesség minden áron”. „Tamás maga a sport, maga az MTK. Teste, lelke és szelleme egyaránt elbírta ennek a mondatnak a súlyát. Korszakos sportoló volt. Korszakos klublegendává vált. Léte és eredményei egy korszakot jelentenek, a magyar kenuzás egyik aranykorát.”  – mondta a sportvezető.

Vaskuti István felidézte, hogy Wichmann Tamás az 1960-as években üstökösként robbant be a kenusok közé, nemcsak szálfa termete, széles válla, egész megjelenése miatt volt rendkívüli, hanem a vízen mutatott teljesítménye miatt is, a mozgása látványosan elegáns volt. „Tizennyolc évesen kezdte az éremgyűjtést és aztán 18 évig folytatta. Hatalmas volt a szíve, és oroszlánként tudott küzdeni. Mi, fiatalabbak, felnéztünk rá és sokat tanultunk tőle. Nélküle nem lehettünk volna azok, akik lettünk. Nagy fájdalom, hogy a sors nem adta meg neki az olimpiai győzelmet, pedig megérdemelte volna.” – búcsúzott Moszkva bajnoka.

A gyászmenet a ravatalozótól kenulapátok – azzal tisztelgő fiatalok – sorfala között indult ez az utolsó közös útra. A sírnál a koporsóval együtt temették Wichmann Tamás számos érmét, amihez kajak-kenus ifjak medáljai is társultak.

A sportág hagyománya szerinti lapáttörést Vaskuti István végezte el, majd a sportszert a koporsó mellé helyezte. Elhangzott gitárszó mellett Szent Jupát dala, majd a szertartást a Magyar Himnusz közös éneklése zárta.

Kulcsár Krisztián MOB-elnök búcsúbeszéde

Kedves Tamás!
Még gyerek voltam, amikor 1979-ben először találkoztunk a Fővárosi Nagycirkuszban, a Sportolók a porondon című előadáson. A műsorban javarészt az 1980-as moszkvai olimpiára készülő sportolók szerepeltek, te pedig – mint bűvész – egyike voltál a fellépőknek. A mezőny erős volt, de te kitűntél. Jóképű, sármos olimpikon voltál, akiből sugárzott az életerő és a vidámság. Az azóta eltelt negyven évben is minden alkalommal örömöt jelentettek a találkozásaink, büszke vagyok az ismeretségünkre. Most az olimpiai család nevében búcsúzom tőled: a magyar és az egyetemes sport kimagasló bajnokától.
Tisztelt Gyászolók! Kedves Barátaim!
Wichmann Tamás a ’48-as londoni olimpia évében született. Az ő, 18 olimpiai cikluson átívelő élettörténete több nemzedék előtt is példaértékű. Megmutatta, hogyan lehet egy gyermekkori súlyos sérülés után kitartó munkával, szívóssággal talpra állni, és a világ legjobbjává lenni.
A hetvenes évek egyik legeredményesebb magyar sportolója négy olimpián vett részt és három érmet nyert: Mexikóban, 1968-ban párosban ezer méteren szerzett ezüstöt Petrikovics Gyulával, Münchenben egyesben lett második, Montreálban bronzérmet nyert, és Moszkvában is pontszerző volt. Kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok volt, öt-öt világbajnoki ezüst- és bronzéremmel. Ezek az eredmények már életében a magyar kenu legendájává avatták.
Wichmann Tamás egész pályafutását az olimpia szellemisége jellemezte. A gesztust, hogy Moszkva előtt önzetlenül segítette legnagyobb riválisa, a horvát Ljubek felkészülését, az UNESCO fair play-díjjal ismerte el.
Versenyzői pályafutását követően edzőként is dolgozott, sportága iránti szeretetét azzal a féltő gondoskodással adta át a fiataloknak, amellyel az ember csak a számára legértékesebb dolgot közelíti.
Élete során mindvégig szívesen állt a kajak-kenus közösség és az olimpiai család rendelkezésére: örömmel járta az országot, minden eseményre kapható volt, legyen az a Magyar Olimpiai Bizottság rendezvénye, a Magyar Olimpiai Akadémia vándorgyűlése, vagy a Kolonics-vándorkiállítás állomása.
De a szívéhez igazából sokkal közelebb álltak a falunapok vagy a vízparti dzsemborik, ahol a társaság középpontja volt: anekdotázott, főzött, gitározott, énekelt, vagy éppen díjat adott át.
A kajak-kenusokhoz méltóan erős volt. Összeszorított szájjal, őszintén felvállalva, ugyanakkor méltósággal viselte betegsége megpróbáltatásait és küzdött az utolsókig, egészen február 12-én estig.
Kedves Tamás!
A halhatatlan sportolók év eleji összejövetelén találkoztunk utoljára. Még személyesen köszönthettünk 72. születésnapod alkalmából, aztán indultál vissza a kórházba.
Az volt a vágyad, hogy még szurkolhass a tokiói olimpián versenyző magyaroknak. Ez idelent már nem adatott meg neked. Odafönt Petrikovics Gyulával, Parti Jánossal, Urányi Jánossal, Fábián Öcsivel, Bonn Ottóval, Kolonics Gyurival fogjátok együtt skandálni, hogy „ria, ria, Hungária!”.
Isten veled!

Forrás: MOB – Fotó: MOB/Szalmás Péter, MTI