Szumó: Csehovban küzdenek a legjobbak

Újabb Európa Kupán lépnek küzdőtérre a magyar szumósok. A Magyar Sumo Szakszövetség információi szerint a hétvégén az oroszországi Csehov ad otthont a rangos versenynek. Az Európa Kupákon szerzett pontokkal szerezhetnek Világjátékok indulási jogot a szumósok.

A magyar színeket három versenyző képviseli. Pap Arnold +115 kilogrammban, Buzás Patrik a 77 kilósoknál, míg Szilágyi Erik a 85 kilogrammos mezőnyben lép küzdőtérre.

Szilágyi (képünkön) az utóbbi két évben váltott súlycsoportot. A 92 kilós kategóriából fogyott le, és lett 85 kilós.

„A korábbi súlycsoportomból nem lehetett kijutni a Világjátékokra. Ezért történt a váltás, ami egyelőre úgy néz ki, hogy eredményes volt, hiszen szépen haladok. Annak ellenére, hogy alig több, mint másfél éve vágtam ebbe bele, az európai ranglistán már a hetedik vagyok. Az előttem álló hat szumós közül többet is legyőztem már, úgyhogy bizakodó vagyok.” – mondta Szilágyi Erik.

Az európai ranglisták alapján a nemzetközi szövetség jövő évben dönt a birminghami kvótákról. A Világjátékokat 2022 júliusában rendezik meg. 

Infó és kép: NVESZ Sajtó