A MOB Médiadíjas Vass István Zoltán kapta a Knézy Jenő-díjat

Online ünnepi műsorban adta át a közmédia legrangosabb díjait Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Dobos Menyhért, a díjakat alapító Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója – közölte az MTVA Sajtóosztálya szerdán az MTI-vel. A sportújságírók díját, a Knézy Jenő-díjat – amely a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének állít emléket – Vass István Zoltán MOB Média Életműdíjas sportriporter vehette át.

A díjátadásra még tavasszal került volna sor, de az a pandémia miatt akkor elhalasztódott. Vass István Zoltán 2014-ben kapta meg a Magyar Olimpiai Bizottságtól a Média Életműdíjat, abban az esztendőben a MOB Fair Play-díjt is neki ítélték, 2011-ben a Magyar Sportújságírók Szövetségétől kapott életműdíjat. A népszerű sportriporter a hetvenes évek elején került a Magyar Rádió Sportosztályára, tudósított több olimpiáról, számos labdarúgó és kézilabdaeseményről, világbajnokságról.

A Knézy Jenő-díjat először 2019-ben adták át, akkor a MOB-tag, szintén MOB Média Életműdíjas Novotny Zoltán kapta. A kuratóriumba a Magyar Olimpiai Bizottság is delegál egy személyt, aki Kolozsi Ildikó, korábban a MOB Sportmarketing, ma Nők a Sportban Bizottságának tagja.

Forrás: MTI-MOB – Fotó: MOB/Soós Lajos