Lévai Zoltán megálmodta az olimpiai aranyát

Lévai Zoltán mindent feltett egy lapra. A kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában készül Párizsra. Kimaxolta a kvótaszerző időszakot, hiszen az utolsó lehetőséget megragadva, a világkvalifikáción váltotta meg repülőjegyét Párizsba. „A vb-n lett volna a legegyszerűbb, ott nem sikerült, mint ahogy az európai kvalifikáción sem, aztán válogató itthon, és végül Isztambulban egy lépéssel közelebb kerültem az álmomhoz” – foglalta össze röviden kvótaszerzését Lévai.

„Azóta szinte minden percét összeraktam fejben az olimpiai szereplésemnek. Fontos, hogy a felkészülés hátralévő részében és Párizsban is nyugodt legyek. Sokszor elképzeltem, hogy milyen lesz majd. Tizenhatan vagyunk, és mindenki egyet akar: a végső sikert. Ez nekem álmomban már megvolt, bízom benne, hogy a valóságban is átélhetem.”

Lévai Zoltánt a budapesti ranking versenyen is láthatjuk, amely csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart a BOK-csarnokban. A Polyák Imre–Varga János emlékversenyre, a párizsi olimpia előtti utolsó nagy nemzetközi viadalra a világ számtalan pontjáról érkeznek birkózók. 

Infó: VPB Kommunikáció, fotó: Róth Tamás