Száraz Gergő duplázott a ringes kick-box ob-n

Színvonalas küzdelmek zajlottak a debreceni kick-box felnőtt ringes magyar bajnokságon, ahol három szabályrendszerben – full-contact, low-kick és K1 – mérték össze képességüket a legjobb hazai bunyósok. A verseny egyben válogató volt a november végén Portugáliában sorra kerülő világbajnokságra. 

Kétarcúnak nevezte a felnőtt ringesek magyar bajnokságát a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. Galambos Péter elmondta: közepesen sok, mintegy 50 nevezés érkezett a versenyre, azonban a három szabályrendszer és a súlycsoportok miatt sokaknak nem akadt ellenfelük a maguk kategóriájában. A küzdelmek, amelyeket viszont lebonyolítottak a Debreceni Bázis SE szervező, jó színvonalat hoztak, és lehetett látni kiemelkedő teljesítményeket is – értékelt a sportvezető. 

“Az aranyérmesek közül mindenképpen ki kell emelni Száraz Gergőt, aki a tatamis szakágakban szerzett világ- és Európa-bajnoki címei után ezúttal a ringben próbálta ki magát, és két szabályrendszerben is győzni tudott. Hozzá hasonlóan az eddig szintén a tatamin jeleskedő Kolozsvári Enikő is sikeres kirándulást tett a kötelek közé, ahol megnyerte a maga mérkőzését. És volt egy nagy visszatérőnk is Bárdosi Sándor személyében, aki korábban sok szép eredményt ért el, és most is biztatóan mozgott” – mesélte Galambos Péter.

A magyar bajnokság jó hangulatához sokat tett hozzá, hogy az ob-ra a házigazdák rászerveztek egy junior ringes versenyt. A ringes utánpótlásnak a hagyományos magyarországi világkupán és a korosztályos ob-n kívül ritkán akad alkalma megméretni magát. A debreceni szervezők azonban a tavasszal és most is tető alá hoztak a számukra egy viadalt, ahol megküzdhettek egymással. 

“A fiatalok között voltak, akiken látszott, hogy még csak most ismerkednek a ring világával, ugyanakkor látni lehetett néhány kifejezetten ügyes versenyzőt is, akik, ha megmaradnak, akkor erősségei lehetnek majd a felnőtt ringes mezőnynek” – bizakodott az MKBSZ elnöke. 

Kick-box Ring Magyar Bajnokság, Debrecen, eredmények:

Full contact: 

Férfiak:

71 kg: 1. Száraz Gergő (Csepeli SzSE), 2. Sándor Kornél (Fontana KBSE)

75 kg: 1. Bárdosi Sándor (Controll SE), 2. Nagy Máté (Fontana KBSE)

91 kg: 1. Szabó-Tóth Dávid (Csepeli SzSE), 2. Dittrich Martin Zoltán (Zrínyi Miklós KBA), 3. Bus Gergely (Veresegyház KBSE) 

Low-kick:

Férfiak:

67 kg: 1. Száraz Gergő (Csepeli SzSE), 2. Magyar Máté (DVTK SE)

86 kg: 1. Lőrinczi Imre (Fontana KBSE), 2. Nagy Erik (Fontana KBSE) 3. Nagy Ákos (Csepeli SzSE)

K1:

Férfiak:

75 kg: 1. Lipták Bence (JALTE), 2. Nagy Viktor (JALTE)

81 kg: 1. Ötvös Lóránt (Fontana KBSE), 2. Kovács Krisztián (Csepeli SzSE) 

Nők:

65 kg: 1. Kolozsvári Enikő (Szigetszentmiklósi KBSE), 2. Gyöngyösi Veronika (PTE PEAC RFC) 

 

Infó és kép: Turák Péter