Megtört szívvel tudatjuk a szomorú hírt, hogy Szabó Attila, többszörös kanadai és magyar bajnok, életének 57. évében, kövér gázt húzott, de most először nem ő fordult be elsőként a célegyenesbe, mindenkit megelőzve, a lehetetlent is legyőzve…mert váratlanul leintették a futamot, a küzdelem véget ért és nem láthatta meg a kockás zászlót élete legnehezebb versenyén. Szabó Attila, a motorozás egyik legnagyobb szakértője, a végtelen szeretet és mosoly embere itthagyott bennünket és a csillagok közt az égi pályán folytatja útját. Lenyűgöző volt megszállottsága, megejtő a szerénysége, hihetetlen az intellektusa, szakértelme és odaadása tiszteletet parancsoló, ítélőképessége, precizításra törekvése és humora pedig csodálatra és őszintén szólva irigylésre méltó is! A sors kegyetlen, mert igazságtalanul kevés időt adott számára itt e Földön…és számunkra, hogy a mindig vidám és pozitív energiát sugalló jelenlétét élvezhessük vagy tanításait hallgathassuk. Édesapja árnyékából pokolian nehéz volt a kitörés, nemhiába Szabó II László nagyon magasra tette a lécet (22-szeres magyar bajnok, MotoGp futamok ezüstérmese és az egyik legismertebb versenyző az Agostini-érában). De a gének nem hazudtak. Attila Magyarországon és külföldön is bizonyította, hogy felsőfokon űzi a motorozást. Kevesen tudják róla, hogy kiváló cselgáncsozó volt (serdülő korában aranyérmet is nyert) és mikor a motorozás lett a szenvedélye, akkor nagy hasznát látta az eséseknél a judoban tanultaknak. Woodstock-ban (Ontario, Kanada) a nulláról indulva, napközben autószerelőként dolgozva egy gépgyárban, először abban a FAST (Shannonville, Ontario) versenyzőiskolában végzett osztályelsőként, ahol Michel Mercier volt az egyik oktatója. Aztán szponzorok nélkül 1990-ben megnyerte a Castrol-Motoplan nemzeti bajnokságot a 750-es superbike kategóriában és az összetettben ezzel kanadai amatőr bajnok lett a 750 köbcentis osztályban a kézileg saját maga által összeszerelt Suzuki GSX-R géppel.
Versenyzett sok amerikai (köztük a daytonai motoros héten) és kanadai versenyen, néhány szponzor (Mike’s Motorcycles and Hyd-Mech) jött a jó eredményekkel és végül 3-szoros bajnokként fejezte be kanadai pályafutását. Visszatérve Magyarországra versenyzett számos Európa-bajnoki futamon és rajthoz állt az 1992-es MotoGP budapesti futamán a 125 köbcentisek között. Lehetett az verseny- vagy tanpálya, vagy akár filmforgatás, Attila mindenütt kimagaslót alkotott és nyomot hagyott, nemcsak az aszfalton, de legfőképpen az emberek lelkében. Bárhol e világon, aki ismerte, az jó szívvel emlékezik Rá és ez mindent elárul arról, hogy milyen ember is volt valójában.
Attila az egyik legjobb oktató volt, rengeteg tanítvány volt, közel 8000 motoros, akiknek a biztonságos motorozást tanította, vagy több, mint 150 amatőr versenyző, akikkel 7 éven át osztotta meg tapasztalatait, tanácsait és nyújtott szórakozási lehetőséget. A versenyzés és tanítás mellett, mindene volt a család, Attila elhagyta a földi létet, és ezzel együtt feleségét, Ágit (Ágnest), 2 csodálatos gyermekét, Lilient és Bencét, rokonait, barátait, korábbi sporttársait. Az utolsó 16 kör (év) volt élete legsikeresebb és legboldogabban megélt futama, melyet megosztott szerelmével Ágival. Szerető Apaként, egyedüli családfenntartóként az utolsó percéig gondoskodott imádott családjáról, akik most ölelés, szeretet és támasz nélkül maradtak. Betegségével titokban küzdött és a harc végén Attila édesapját követte, akivel mostantól újra együtt motorozhat a mennyei utakon és pályákon. Ha más nem is, legalább ez adhat nekünk némi vigaszt.
Nyugodj békében!
Szerző: Ruszanov András
