Torna: Isten éltesse a 102 éves Keleti Ágnest!

Az ötszörös olimpiai bajnok tornász, Keleti Ágnes január 9-én, hétfőn ünnepli 102. születésnapját, ennek alkalmából személyesen köszöntötte a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) nevében Altorjai Sándor főtitkár és Berki Krisztián, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, a MATSZ sportigazgatója.

Altorjai Sándor főtitkár beszámolója szerint az ünnepség jó hangulatban telt, amelyen jelen volt Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, olimpiai bajnok kajakos, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként az olimpiai bajnok úszó, Gyurta Dániel és dr. Schmitt Ádám sportért felelős államtitkár is. A MATSZ különleges, direkt erre az alkalomra készített bonbonokkal, tortával és egy nagy csokor virággal kedveskedett az ötszörös olimpiai bajnoknak 102. születésnapja alkalmából. A jó hangulatú ünnepség végén a bajnoknő még a tortát is megkóstolta. 

A világ legidősebb élő olimpiai bajnoka ezúttal ugyan nem spárgázott, de humorérzéke a régi – tudtuk meg Altorjai Sándortól. Keleti Ágnes – aki sok sportközvetítést követ figyelemmel, köztük természetesen a tornát is – a MATSZ sportvezetőjének elmondása szerint mind a mai napig kritikusan nézi a tornászokat és az általuk bemutatott gyakorlatokat.

A Keleti Ágnes életéről szóló filmet születésnapja alkalmából tűzte műsorára a Duna televízió – a decemberben a mozivásznon is bemutatott – az Aki legyőzte az időt című portré-dokumentumfilmet, amely január 9-én tekinthető meg, 20:45-kor a Dunán.

Boldog születésnapot, Ági néni!

Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár: Egy nagyon jó hangulatú köszöntés volt ez a mostani. Ági néni most is nagyon szívélyesen fogadott bennünket. Sokat beszélgettünk, és bár spárgázni már nem tud, a humora most sem hagyta cserben, nagyon jó kedélyű volt ezúttal is. Örült a bonbonoknak és a tortának is, jó szokásához híven meg is kóstolta őket. Utánunk pedig megérkezett Gyulay Zsolt, a MOB elnöke, Gyurta Dániel a NOB tagja, illetve dr. Schmitt Ádám sportért felelős államtitkár is.

Keleti Ágnes

1921. január 9-én született Budapesten, Klein Ágnes néven. 18 évesen mutatkozott be a válogatottban. 1940-ben nyerte első magyar bajnoki érmét. A háborút Szalkszentmártonban, hamis papírokkal vészelte át. 1946-ban Balkán Játékokat nyert. Az 1948. évi nyári olimpiai játékokon a válogatott csapat tagja volt, de egy szalagszakadás miatt nem vehetett részt a versenyen, így helyette a tartalék, Balázs Erzsébet jutott lehetőséghez, és lett végül ezüstérmes a csapattal. 1949-ben négy aranyérmet szerzett a főiskolai világbajnokságon. Az 1952-es olimpián a talaj olimpiai bajnoka volt, ezen kívül egy ezüst- és két bronzérmet nyert. 1954-ben felemáskorláton világbajnok lett. 1956-ban 3 szeren (talaj, gerenda, felemáskorlát) és a kéziszercsapatban nyert olimpiát. Közvetlenül az ’56-os olimpia után Ausztráliában, majd 1957-ben Izraelben telepedett le, ahol főiskolai tanár és edző volt. Izraelben megteremtette a nemzeti tornasportot. 1958-tól 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője, 1959-től 1960-ig az olasz tornászválogatott edzője volt. 1983-tól 1988-ig izraeli kluboknál edzősködött. 1957-től 1980-ig az izraeli Testnevelési Főiskola tanára volt, nemzetközi versenybíróként is tevékenykedett. 1990 óta egyre több időt töltött szülőhazájában, lényegében már Magyarországon élt. Tarics Sándor 2016. május 21-i halála után ő lett a legidősebb még élő magyar olimpiai bajnok. A finn Lydia Wideman halála óta egyben ő a legidősebb élő olimpiai bajnok is. 2021 januárjában róla nevezték el az UTE tornacsarnokát.

Infó: Kaszala Claudia és a Sajtócsapat, fotó: Róth Tamás