Július 8-10. között rendezik meg a felnőtt női tornászok számára a Duna Aszfalt országos bajnokságot, amely az augusztusi Eb előtt az utolsó hazai megmérettetése lesz a sportolóknak.
Az ob versenykiírása szerint a hölgyek számára a program július 8-án péntek délután 15:00 órától veszi kezdetét a Központi Tornacsarnokban. A háromnapos erőpróba első versenynapján az egyéni összetettet rendezik, amely egyben selejtező is lesz a szombaton és vasárnap 10:30 órától kezdődő szerenkénti fináléra. A viadalon indul többek között a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia, de szerepel még Postás SE eb-ezüstérmes versenyzője Székely Zója és a világkupa széria-győztes Bácskay Csenge is. A verseny az Európa-bajnokság előtti utolsó hazai megmérettetés lesz.
Draskóczy Imre, női szövetségi kapitány: Ez az utolsó erőpróba és szólított versenykörülmények között lévő megmérettetésünk az Európa-bajnokság előtt. Innentől a felkészülés felmérései és az edzéseken történő szólítások lesznek az úgymond fordulópontok. Természetesen azt várom a lányoktól, hogy azt a teljesítményt amit eddig nyújtottak, kiegyensúlyozottan hozzák most is. Legfőképpen rontás nélküli gyakorlatokat várok a lányoktól. Nagyon remélem, hogy egymásnak szurkolva, egymásért fognak versenyezni. Összességében egy jó hangulatú versenyt várok.
Infó: Kaszala Claudia és a Sajtócsapat