Áfacsökkentést javasol a SZEOSZ

A Szabadidősport-esemény Szervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) javaslatot tesz a nevezési díjak 5 százalékos áfájának bevezetésére. A legnagyobb és legrangosabb hazai szabadidősport-eseményeket tömörítő szervezet 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan kohéziót teremtsen ezen a területen, amely kellő erővel és súllyal bír az illetékes döntéshozók előtt is. Az egyre nagyobb bázissal rendelkező SZEOSZ úgy számol, hogy az áfacsökkentéssel még többen fognak indulni az egyes szabadidősport-eseményeken.

Kocsis Árpád, a szövetség alelnöke elmondta: tanulmány is készült a témában. „A kérés gazdasági alátámasztására a PwC Magyarország elkészítette az áfacsökkentés hatástanulmányát, mely szerint az állami költségvetésnek alig 400 millió forint közvetlen kiesése származna. Ellenben az 5 százalékos áfa hatására generált magasabb részvétel, az aktívabb életmód csökkenti az állam egészségügyi költségeit, mivel a sportos ember sokkal ritkábban fordul orvoshoz, vásárol gyógyszert, nem, vagy lényegesen később kapja el a civilizációs betegségeket” – tette hozzá Kocsis Árpád, aki egyben a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője.

A SZEOSZ tisztában van vele, hogy a gazdaság sok területe tesz javaslatot az áfa csökkentésére, azonban tevékenységéből adódóan vallja: „Ne csak azon termékek áfája legyen alacsonyabb, ami hízlal, hanem az is, ami fogyaszt!”.

A SZEOSZ mindezek mellett elindította a Sportold magad egészségesre! mozgalmat. Ugyanezzel a címmel egy kisfilm is megjelent, melyben a szabadidejükben rendszeresen sportoló orvosok mondják el véleményüket a mozgás, és kiemelten most a COVID-időszak alatti, illetve utáni aktivitás, sportolás szerepéről.

„A világjárvány megmutatta, milyen fontos, hogy az emberek fittek, egészségesek legyenek. Tanulmányok sokasága bizonyítja, hogy a sport, a rendszeres mozgás, a testedzés segít megelőzni pont azon betegségeket (magas vérnyomás, szív és érrendszeri problémák, cukorbetegség, elhízáshoz köthető bajok), amelyekben mi magyarok világviszonylatban nagyon elöl állunk a statisztikákban.” – áll a SZEOSZ összegzésében.

Infó: Bányász Árpád