Török Nagydíj – Lewis Hamilton hetedszer is világbajnok

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.

A 35 éves Hamilton sorozatban negyedik vb-címét hódította el, isztambuli sikerével ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben. Hamilton ezzel beérte az örökranglistán az F1 történetének eddigi egyetlen hétszeres vb-győztesét, a legendás német Michael Schumachert.

Hamiltonnak az isztambuli az idei 10. és pályafutása 94. futamgyőzelme. A világbajnok mögött Sergio Pérez, a Racing Point mexikói pilótája lett a második, míg a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) a harmadik.

A verseny vizes aszfalton, de nem esőben kezdődött, és a futam során a pálya folyamatosan száradt. A rajtot a pole pozícióból startoló Lance Stroll (Racing Point) nagyon jól kapta el, míg a második kockából induló Max Verstappen (Red Bull) több pozíciót is veszített az indulásnál. A nedves aszfalton a mezőny egy része nagyon szenvedett, az első kör végén Stroll, Pérez, Vettel volt az első három helyen száguldók sorrendje, Hamilton hatodikként haladt, a vb-címre matematikailag még esélyes Valtteri Bottas (Mercedes) pedig egészen a 17. helyig csúszott vissza.

Az első kerékcserékre a hetedik és 12. kör között került sor, ezek után az élen maradt a Stroll, Pérez duó, Verstappen viszont feljött a harmadik helyre, mögötte Vettel és Hamilton száguldott. Néhány körrel később Verstappen utolérte Pérezt és megpróbálta megelőzni, de a nedves aszfalton tapadást vesztett, megcsúszott és megpördült, ismét több pozíciót veszített. Bottas közben a mezőny hátsó részéből nem igazán tudott feljebb kapaszkodni, sőt, többször is megpördült, csupán a 13. helyig jött fel.

A 34. körben Vettel, majd a 37. körben az élről Stroll kiállt a boxba kerékcserére, Hamilton pedig a 38. körben megelőzte a vezetést ideiglenesen átvevő Pérezt és feljött az első helyre.

A hajrában Hamilton magabiztosan tartotta a vezető pozíciót, sőt, lekörözte csapattársát, Bottast, aki változatlanul a 13-14. helyen szenvedett, ezzel eldőlt, hogy az idény hátralévő három futamán már nem tudja behozni hátrányát Hamiltonnal szemben az összetettben. Vettel az utolsó két kanyarban jött fel harmadiknak, miután csapattársa, Charles Leclerc megtámadta Pérezt, de elrontotta a manőverét, így Vettel megelőzte. A négyszeres világbajnok német versenyző a tavaly októberi Mexikói Nagydíj óta nem állt dobogón.  

Lewis Hamilton győzelme után, még az autóban, a csapatrádión keresztül üzent a világ összes gyermekének, kissé elcsukló hangon: “Minden gyereknek üzenem, aki a lehetetlenről álmodik: te is meg tudod csinálni! Hiszek bennetek!”.

“A hét világbajnoki cím hihetetlen. De ha ilyen nagyszerű csapattal, ilyen nagyszerű emberekkel dolgozol, és igazán bíztok egymásban, akkor egyszerűen végtelenül sok mindent elérhettek közösen. Úgy érzem, mintha csak most kezdenénk” – fogalmazott a brit pilóta, akinek az elsők között Sebastian Vettel gratulált a célba érkezés után.

“Azt mondtam neki, különleges érzés volt számunkra, hogy tanúi lehettünk annak, hogy történelmet írt” – árulta el a négyszeres vb-győztes német versenyző.

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE 
  1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:42:19.313
  2. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 31.633 mp h.
  3. Sebastian Vettel német Ferrari 31.960 mp h.
  4. Charles Leclerc monacói Ferrari 33.858 mp h.
  5. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 34.363 mp h.
  6. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 44.873 mp h.
  7. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 46.484 mp h.
  8. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:01.259 p h.
  9. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:12.353 p h.
10. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:35.460 p h.
11. Esteban Ocon francia Renault 1  kör h.
12. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1  kör h.
13. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1  kör h.
14. Valtteri Bottas finn Mercedes 1  kör h.
15. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1  kör h.
16. George Russell kanadai Williams-Mercedes 1  kör h.
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari
  KIESETT     MEGTETT KÖR
  Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 49
  Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 39
  Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 11
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
  PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
  1. Lewis Hamilton* 10 12 14 6 307  
  2. Valtteri Bottas 2 10 11 2 197  
  3. Max Verstappen 1 9 10 2 170  
  4. Sergio Pérez 1 12 100  
  5. Charles Leclerc 2   9   97  
  6. Daniel Ricciardo 2 11 1   96  
  7. Carlos Sainz Jr. 1   9 1   75  
  8. Lando Norris 1 10 2   74  
  9. Alexander Albon 1   9   70  
10. Pierre Gasly 1 1   8   63  
11. Lance Stroll 1   8   59  
12. Esteban Ocon   7   40  
13. Sebastian Vettel 1   7   33  
14. Danyiil Kvjat   6   26  
15. Nico Hülkenberg   2   10  
16. Kimi Räikkönen   2     4  
17. Antonio Giovinazzi   3     4  
18. Romain Grosjean   1     2  
19. Kevin Magnussen   1     1  
  * már világbajnok    
KONSTRUKTŐRÖK 
  1. Mercedes* 504  
  2. Red Bull-Honda 240  
  3. Racing Point-Mercedes** 154  
  4. McLaren-Renault 149  
  5. Renault 136  
  6. Ferrari 130  
  7. AlphaTauri-Honda   89  
  8. Alfa Romeo-Ferrari     8  
  9. Haas-Ferrari     3  
10. Williams-Mercedes     0  
 * már világbajnok
** a Racing Pointtól 15 pont levonva

 A világbajnokság két hét múlva, Bahreinben folytatódik.

Forrás: MTI