Csapó: 70

A neve fogalom, egy intézmény a magyar vízilabdán belül. Humora és anekdotái legendásak csakúgy, mint pályafutása. A 70 éves Csapó Gábort köszöntjük.

„Öcsi, hány éves vagy?” — kérdezi egy lila köpenyes úr a Hajós uszodában.
„Tíz”
„Nem akarsz úszó lenni?”
„De igen, csak van egy problémám.”
„Micsoda?”
„Hát az, hogy én Fradi-szurkoló vagyok.”
„Nem baj, én is.”

Valahogy így zajlott a ’60-as évek elején az a beszélgetés Csuti Józseffel, a Dózsa úszóedzőjével, ami gyakorlatilag eldöntötte Csapó Gábor sorsát. Dudi — ahogy egy ország hívja — 1950. szeptember 20-án látta meg a napvilágot Budapesten. Édesapja nagy sportrajongó volt, így már korán beoltotta legkisebb gyermekét is annak szeretetével. Bár kezdetben teniszütővel a kezében terelték a rendszeres mozgás felé, egy hang mégis azt súgta, tán az uszoda jobb hely lesz neki.

A fentebb idézett párbeszéd után Csapó Gábor előbb az úszok, majd a vízilabdázók táborát erősítette a liláknál egészen 1972-ig. Ifi korában nem sok hiányzott ahhoz, hogy egy életre befejezze az élsportot bal szemének folyamatos bevérzése miatt. Több hónapos kálvária után végül saját felelősségére engedték csak továbbra is vízilabdázni.

A válogatott keretbe 1970-ben került be, de az entrée még váratott magára. A történelem első vízilabda világbajnokságát 1973-ban rendezték Belgrádban. A férfi póló-válogatott akkor már majdnem 10 éve nem nyert világversenyt, utoljára a tokiói olimpián állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Most sem ők számítottak a favoritnak, hiszen ott volt a nagy mumus Szovjetunió.

Az ellenük vívott meccsen Csapó Gábor aztán egy életre belőtte magát a magyar vízilabda ikonjai közé. A végletekig kiélezett meccs ötödik magyar gólját úgy lőtte 10 méterről az orosz kapuba, hogy arról ódákat zengtek, és egyszeriben ott találta magát a legnagyobbak között élete első felnőtt világversenyén, a dobogó tetején. Egy évvel később a bécsi Eb-n szintén egy arany került a nyakába, a ’75-ös vb-n pedig egy ezüst. Majd következett montreali olimpia, és a többi — ahogy mondani szokták — már történelem.

A Jönköpingben rendezett kontinensviadalon arany, a rákövetkező vb-n pedig egy ezüstérem következett. Az 1979-es világkupa-arannyal aztán az úgynevezett „Grand Slam” is meglett, nem mellesleg pedig — egy éves szegedi kitérő után — a Vasas csapatával BEK-győztes is lett. Bár a moszkvai olimpián abszolút esélyesnek számítottak, „csak” a bronzérmet sikerült elhozniuk. A ’80-as évek mérlege egy vb- és egy Eb-ezüst, valamint ismételten egy BEK-győzelem ’84-ből.

Ezután egy hosszabb olaszországi kitérő következett előbb játékosként, majd edzőként. Hazatérvén a ’90-es évek közepén Faragó Tamással vízilabdaiskolát nyitottak, ahol olyan játékosok sajátították el a póló alapjait, mint a Varga testvérek, vagy Manhercz Krisztián. De az „ő keze” volt abban is, hogy Benedek Tiborból vízilabdázó lett. Itthon volt a Vasas, az UTE, majd legutóbb az FTC vízilabdacsapatának edzője is.

A jogi egyetemet Szegeden kezdte el, majd az ELTE-n szerzett cum laude doktori végzettséget 1977-ben. Szerepelt Bacsó Péter Ki beszél itt szerelemről? című filmjében, 2006-ban pedig megjelent önéletrajzi könyve Szerelmeim címen. Manapság is aktív életet él, sportol, kártyázik, oktat és ha úgy hozza az élet, akár a TV-ben is szakért, legyen az akár foci vagy közéleti esemény. Kétszer nősült, első házasságából született Zsófi lánya, aki korábban profi teniszező volt, ma pedig a Colorado Egyetemen tanít közgazdasági jogot.

Csapó Dudi egy intézmény, ahogy önmagáról írta: „Tizenegy halálos és huszonkét látens betegségem van. A katonaságtól kiszuperáltak, a sportorvosok csakis saját felelősségemre engedtek vízilabdázni. Háromszor időlegesen megvakultam a bal szememre, vérnyomásom 250 alá sose megy. Ezzel szemben: világbajnok csapat tagja voltam 1973-ban, Bécsben 1974-ben Európa-bajnokságot nyertem, 1975-ben Caliban vb-ezüst jutott a válogatottnak, Montreálban 1976-ban olimpiai aranyérmet szereztem, egy évvel később Jönköpingben az Eb-dobogó legmagasabb fokára állhattam. 1978-ban Nyugat-Berlinben vb-ezüstérem következett, 1979-ban világkupa-győzelem Splitben, 1980-ban olimpiai bronzérmet szereztünk Moszkvában. 1982-ben BEK-győzelmet arattunk a Vasassal. Tízszer nyertem velük magyar bajnokságot. Kétszer gólkirály voltam Olaszországban, és 313-szor szerepeltem a magyar válogatottban. Több mint ezer klubmérkőzést játszottam, tízezer pofont és rúgást kaptam, és legalább annyit adtam. Belegondolni is rossz, mire lettem volna képes egészségesen…”

Az Isten éltesse sokáig még Csapó Gábort!

Forrás: MOB-összeállítás – Képek: MTI