Belga Nagydíj – Hamilton rajt-cél győzelmet aratott

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjon, ezzel tovább növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

A 35 éves brit pilótának ez volt az idei ötödik, pályafutása során pedig a 89. sikere, így már csak kettő hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 futamgyőzelmet számláló rekordját.

A Spában negyedszer diadalmaskodó Hamilton – aki két hete a Spanyol Nagydíjon is rajt-cél győzelemmel zárt – mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője állhatott fel.

A rajtot az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, így a sorrend nem változott, bár a harmadik kanyarban Verstappennek meg kellett küzdenie Daniel Ricciardóval (Renault). Az első kör végén Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, hátrébb pedig Pierre Gasly (Alpha Tauri) “vitte el a show-t”, miután a 12. pozícióból startolva az ötödik körben már nyolcadik volt.

A 11. körben Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) és George Russell (Williams) látványos balesete miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, miközben a két versenyző épségben elhagyta az ütközés helyszínét. A safety car-időszak alatt a mezőny nagy része a boxba hajtott és kereket cserélt, majd a 15. kör elején folytatódhatott a küzdelem.

Az újraindításnál Hamilton megőrizte a vezető pozíciót, mögötte Bottas és Verstappen száguldott.

A verseny második fele sok izgalmat már nem tartogatott, a pilóták szinte kivétel nélkül a biztonsági autós időszakban elfoglalt helyükön haladtak egészen a befutóig, csak a végül ötödik Esteban Ocon és a nyolcadik helyig ismét előretörő Pierre Gasly tudott előzni.

Az egész szezonban szenvedő Ferrari-pilóták mindketten célba értek, bár a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel és a monacói Charles Leclerc sem szerzett pontot: előbbi 13., utóbbi a 14. helyen zárt.

BELGA NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit  Mercedes 1:24:08.761  
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 8.448 mp h.  
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 15.455 mp h.  
4. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 18.877 mp h.  
5. Esteban Ocon francia Renault 40.650 mp h.  
6. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 42.712 mp h.  
7. Lando Norris brit McLaren-Renault 43.774 mp h.  
8. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 47.371 mp h.  
9. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 52.603 mp h.  
10. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 53.179 mp h.  
11. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:10.200 p h.  
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:11.504 p h.  
13. Sebastian Vettel német Ferrari 1:12.894 p h.  
14. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:14.920 p h.  
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:16.793 p h.  
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:17.795 p h.  
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:25.540 p h.  
  FELADTÁK     megtett körök kiesés oka
  George Russell brit Williams-Mercedes 9 karambol
  Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 9 kicsúszás
  Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 0 nem indult
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖR PONT
1. Lewis Hamilton 5 6 7 2 157
2. Max Verstappen 1 6 6 1 110
3. Valtteri Bottas 1 6 6 1 107
4. Alexander Albon 6 48
5. Charles Leclerc 2 3 45
6. Lando Norris 1 6 1 45
7. Lance Stroll 6 42
8. Daniel Ricciardo 4 1 33
9. Sergio Pérez 5 33
10. Esteban Ocon 4 26
11. Carlos Sainz 4 1 23
12. Pierre Gasly 4 18
13. Sebastian Vettel 4 16
14. Nico Hülkenberg 1 6
15. Antonio Giovinazzi 1 2
16. Danyiil Kvjat 2 2
17. Kevin Magnussen 1 1
KONSTRUKTŐRÖK  
1. Mercedes 264
2. Red Bull-Honda 158
3. McLaren-Renault 68
4. Racing Point-Mercedes* 66
5. Ferrari 61
6. Renault 59
7. AlphaTauri-Honda 20
8. Alfa Romeo-Ferrari 2
9. Haas-Ferrari 1
10. Williams-Mercedes 0
     
*A Racing Point-Mercedes csapatától 15 büntetőpont levonva

A vb egy hét múlva Monzában, az Olasz Nagydíjjal folytatódik.

Forrás: MTI