Dr. Lázár János lett a teniszszövetség új elnöke

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSz) székhelyén megrendezett tisztújító közgyűlésen a küldöttek egyhangúan, 156 szavazattal választották meg dr. Lázár Jánost új elnöknek, aki egy évre vállalta a megbízatást.

A szövetség új alelnöke a korábbi Davis-kupa játékos, MOB-elnökségi tag, olimpikon Markovits László lett.

A közgyűlés kezdete előtt Juhász Gábor főtitkár jelentette be, hogy dr. Szűcs Lajos, az MTSz 2011 óta regnáló elnöke, Bohács Zsolt, az MTSz alelnöke és Stumpf Zoltán, az Ellenőrző Bizottság elnöke lemondott megbízatásáról. 

Első napirendi pontban egy alapszabály-módosításról döntöttek a küldöttek, az elnökség létszámát 7-ről 11 főre emelték. Az elnök megválasztása után a következő lépésben a közgyűlés döntött az elnökség összetételéről. 

A szavazás eredményeként Markovits László lett az alelnök; elnökségi tag Balaicz Zoltán, Lantos Csaba, Nagy Zoltán, Nagy Zsolt, Noszek Péter, Papp László, Schmitt Gréta, Vágó László és Zwack Sándor lett. 


„A következő egy évben szeretnék segíteni, sportvezetői ambícióim nincsenek, teniszt szerető, azt amatőr szinten játszó ember vagyok, aki lezárja a múltat, békét teremt és új korszakot nyit.” – mondta Lázár János.

„Az elkövetkező hónapokban elrendezzük az anyagi természetű ügyeket a beszállítókkal, partnerekkel és a kormánnyal, amely reálisan nézve december 31-ig sikerülni is fog. A béketeremtés időszaka közben azonban egy új programmal is elő kell állni, 2021-től pedig egy új korszak kezdődik, amely az addigra megteremtett béke alapjaira támaszkodik.” – vázolta fel a legfontosabb teendőket az új elnök.

„Mindketten egy nyugodt, békés, a munkára erősen épülő jövőképet fogalmaztunk meg az MTSz, valamint a magyar teniszélet minden szegmensében, amiben a szakmaiság mindenek felett áll. Így szűk két hónap után az a konszenzus született meg, hogy egyesítjük erőinket és közösen fogunk dolgozni a magyar tenisz megújulása érdekében.” – mondta Markovits László alelnök. 

A közgyűlésen részt vett Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója is.

Forrás: MOB – Fotók: MOB/Szalmás Péter