Hetvenéves az éremhalmozó kajakos, Szabó István

Az örökös bajnok kajakoslegenda előbb versenyzőként, majd később mérnökként is sokat tett a magyar kajak-kenu sport előrelépéséért. Június 15-én ünnepli 70. születésnapját az olimpiai ezüst-és bronzérmes Szabó István. Isten éltesse!

Szabó István – vagy ahogy a sporttársak előszeretettel becézik, „Istyu” – Budapesten látta meg a napvilágot, 1950-ben. Akkor, amikor a magyar kajak-kenu már javában bontogatta szárnyait, sőt meg is tette első lépéseit világhódító útján.

Ilyen kezdeti, de annál jelentősebb esemény volt az 1954-ben, a franciaországi Macon városában megrendezett, azóta „maconi csodaként” is emlegetett kajak-kenu világbajnokság, ahol a sportág magyar képviselői sikert sikerre halmoztak. Olyan egyéniségek csillogtak itt a teljesség igénye nélkül, mint a későbbi olimpiai bajnok kenus Parti János, a Melbourne-ben olimpiai ezüstöt szerző Hernek István vagy éppen a honi kajakozás egyik úttörőjének tekinthető dr. Nagy László.

Szabó István az ő, mármint dr. Nagy László kezei között ismerkedett meg a kajakozás fortélyaival, és igencsak jó tanítványnak bizonyult. Tette mindezt az MTK-ban, amelyben aztán az egész sportolói pályafutását töltötte.

Szabó 1970 után vált a kajak-kenu világeseményeinek, sőt a versenyek dobogóinak visszajáró vendégévé.

Három olimpián szerepelt. Először 1972-ben Münchenben állt rajthoz az 1000 méteren induló és végül hatodik helyen záró Vargha, Szabó, Bakó, Várhelyi kajaknégyes tagjaként.

Négy esztendővel később a táv ugyan nem változott, a négyfős hajóból azonban kettes lett. Ugyanakkor montreáli párja jócskán ismerős lehetett Szabónak, hiszen itt a müncheni kajaknégyes alapemberével, Bakó Zoltánnal indult párosban.  Montreálban az összes hajónk döntőbe jutott, viszont a négy évvel korábbi eseményekhez hasonlóan itt sem állhatott fel senki a dobogó tetejére. A Szabó, Bakó duó is finalista volt, és bár Kanadában Szabó végig súlyos ínhüvelygyulladással küszködve versenyzett, ez sem akadályozhatta meg őket abban, hogy harmadik helyre evezzék be hajójukat.

Szabó István számára a következő, azaz az 1980-as moszkvai olimpia volt az utolsó. Az eredeti tervek szerint itt is Bakóval párban szálltak volna vízre 1000 méteren, végül mégis másként alakult. Történt ugyanis, hogy nem sokkal az oroszországi játékok előtt Bakó egy kullancscsípés következtében súlyosan megbetegedett, olyannyira, hogy végül nem csak az olimpiát kellett kihagynia, pályafutását sem folytathatta. A kajak kettes így megüresedett helyén tátongó űrt aztán a győri Joós István töltötte be, akivel párban Szabó ezüstérmet szerzett, ezzel elérve legjobb olimpiai eredményét.

Bár az olimpiai arany hiányzik Szabó István vitrinjéből, ne legyen kétségünk afelől, az éremtár így is dugig van. Az 1970-től 1982-ig tartó időszak világbajnokságain ugyanis 17 érmet szerzett, ezek közül 5 a legfényesebb fajtából került ki. Egyszer 500 méteren, két-két alkalommal pedig 1000 és 10000 méteren ünnepelhetett és mint ötszörös világbajnoki első, a magyar kajak-kenu örökös bajnokának mondhatja magát.

Nemzetközi sikerei mellett itthon is rendkívül eredményesen szerepelt, ezt jól mutatja 11 országos bajnoki címe, valamint az is, hogy 1977-ben és 1979-ben Bakó Zoltánnal karöltve az év magyar kajakozójának választották, emellett tagja lett az MTK Hírességek Csarnokának is.

Aktív versenyzői pályafutása végeztével sem távolodott el teljesen sportágától, mérnöki diplomáját és tapasztalatait felhasználva olyan, a kajakozók edzésmunkáját segítő eszközöket fejlesztett, mint az ergométer ősatyjának tekinthető húzógép.

A mozgás szeretete ezután is életének szerves részét képezte, félmaratonokat futott, azokra elmondása szerint olyannyira felkészült, hogy a végén már szinte jól is esett neki a futás.

Szabó István ma visszavonultan, nyugdíjasként éli mindennapjait.

Jó egészséget kívánunk!

Forrás: MOB-összeállítás – Fotók: MTI, MKKSZ