Balesetet szenvedett Liu Shaolin Sándor és Jászapáti Petra

A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott több tagja, így Liu Shaolin Sándor és Jászapáti Petra is balesetet szenvedett a Margitszigeten tartott szerdai kerékpáros edzés során. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit és vizsgálatot indított a BKV Zrt. is.

A magyar szövetség (MOKSZ) beszámolója szerint “a versenyzők egymás után, az út szélén szabályosan haladtak, amikor velük szemben előzésbe kezdett egy busz, leszorítva ezzel a short trackeseket az útról”. A BKV szerint viszont a sportolók szabálytalanul, egymás mellett haladva közlekedtek a kerékpárokkal.

“A baleset során Liu Shaolin Sándor, Jászapáti Petra, Krueger Cole és Oláh Bence bukott – előbbi kettő elég nagyot, így rájuk még vizsgálatok is vártak a Sportkórházban” – olvasható a közleményben, amelyből az is kiderült, sem a férfi váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin, sem a legjobb női versenyzőnek számító Jászapáti nem szenvedett törést.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére közölte: szerdán reggel, 8 óra 30 perc körül a Margitszigeten “egy menetrend szerint közlekedő autóbusz kikerülési manőver közben összeütközött a szemből érkező kerékpárosokkal.”

Hozzátették: a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A tájékoztatás szerint a négy biciklis könnyű sérülést szenvedett.

A BKV közleménye szerint, a társaság valószínűnek tartja, hogy a balesetben érintett busz vezetője hibázott. Hozzáteszik viszont, hogy a sportolók szabálytalanul, egymás mellett haladva közlekedtek a kerékpárokkal.

Az esettel kapcsolatban hatósági vizsgálat indult, amely tisztázni fogja a baleset pontos körülményeit és a résztvevők felelősségét.

A vizsgálat lezárultáig a sajtó és a közvélemény szíves türelmét kérik, az érintetteknek pedig jobbulást kívánnak – tartalmazza a fővárosi közlekedési társaság közleménye.

MTI