Motorsport Games – Hat helyett 15 szakág lesz az idei “autósport olimpián”

A tavalyi hat helyett az idén már 15 szakágban állhatnak rajthoz a versenyzők az október 23-25-én Marseille-ben és a Paul Ricard Forma-1-es versenypályán sorra kerülő Motorsport Games elnevezésű “autósport olimpián”, melyen a versenyzők a nemzetüket képviselve küzdenek meg az érmekért és az összetett győzelemért járó trófeáért.

A szervező Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a technikai, műszaki támogatást nyújtó SRO Motorsports Group szerdai közös közleménye szerint a tavaly Rómában és a mellette elhelyezkedő Vallelunga versenypályán látott hat szakág az idei programban is bent marad, de bővül a GT és a gokart géposztály, valamint lesz négy ralis kategória is.

A tavaly november elején rendezett első Motorsport Games-en hat kategóriában állt rajthoz 49 ország 192 versenyzője. Vallelungában GT, túraautó, Forma-4, drift, gokart szlalom és szimulátor géposztályban versenyeztek a résztvevők, az éremtáblázat élén pedig Oroszország végzett egy arany- és két bronzéremmel, így az övé lett az összetett sikerért járó trófea is. A magyarok öt szakágban indultak, a legjobban Tóth László szerepelt a Forma-4-esek versenyein, melyeken negyedik, valamint hetedik lett a 19 fős mezőnyben.

Az idén lesz GT sprint és GT sprint váltó, előbbiben egy pilóta, utóbbiban – egymást váltva – két versenyző vezeti majd a GT3-as versenyautókat. Az úgynevezett crosscar kategória versenyeit korosztály szerint két csoportra bontják, egyet a 13 és 15 év közötti életkorú indulók, egyet pedig a 15 évnél idősebb versenyzők számára bonyolítanak le.

Raliban a Rally2 géposztályban a legmagasabb teljesítményű raliautókkal, Rally4-ben pedig az elsőkerék-meghajtású autókkal versenyeznek majd, és szerepel a programban az 1970-es és 1980-as legendás raliautóit felvonultató Historic, valamint az 1990 után gyártott ralis gépeket magában foglaló Historic Regularity géposztály is.

Gokartban a tavaly már bemutatkozott szlalom mellett a 12-14 éves versenyzőknek gokart sprint viadalt rendeznek, gokart endurance-ban pedig három pilóta vezet majd váltásban egy-egy gokartot. Marad a programban tavalyról a szimulátor, a túraautó, a Forma-4, valamint a drift is.

“Nagy öröm a számunkra a Motorsport Games kategóriáinak kibővítése, különösen úgy, hogy gokartban és raliban is vannak kiválóságaink, ezért bizakodók vagyunk és mindent megteszünk, hogy ebben az évben is nagy létszámú csapattal képviseljük Magyarországot az eseményen.” – mondta az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

Jean Todt FIA-elnök a szerdai közleményben úgy fogalmazott, elégedettséggel szemléli a Motorsport Games növekedését. “Egy olyan közönségbarát helyszín, mint a Paul Ricard versenypálya, valamint a számos különböző kategória jelenléte bizonyosan egy nagyszerű és emlékezetes viadalt eredményez majd, amely további nemzeti szövetségeknek ad majd lökést abba az irányba, hogy részt vegyenek a versenyeken.”  jelentette ki a FIA francia vezetője.

Forrás: MTI