EURO-2020 – Lőw Zsolt: A kijutás a magyar sportnak is óriási büszkeség lenne

Lőw Zsolt szerint a magyar labdarúgó-válogatott részvétele a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon óriási öröm és boldogság lenne egy olyan kis országnak, mint Magyarország. 

A francia bajnok Paris Saint-Germain másodedzője az M1 aktuális csatornának szerdán elmondta: már azt is óriási dolognak tartja, hogy a magyar válogatott kijutott az előző Eb-re, és ott csoportjából első helyen lépett tovább a nyolcaddöntőbe. Hozzátette, az együttes franciaországi teljesítménye “óriási fegyvertény” volt, a mostani kijutás pedig “annak az útnak a folytatása lenne”.

“A legtöbb, amit nyerhetünk az Eb-részvétellel, hogy magyar közönség előtt játszana a válogatott. Ez óriási öröm és boldogság lenne egy ilyen kis országnak, míg a magyar futballnak és azon túlmenően a magyar sportnak pedig óriási büszkeség.” – mondta a korábbi válogatott futballista.

A pótselejtezőben a válogatott március 26-án Bulgáriában játszik, győzelme esetén pedig öt nappal később az Izland-Románia párharc továbbjutóját fogadja a Puskás Arénában az Eb-részvételért. Lőw hangsúlyozta: nagyon örül, hogy Magyarország és Budapest szerepet kapott az Eb-rendezésében a november közepén átadott Puskás Aréna révén, amely egy legendás stadion örökét vette át.

“Európai mércével mérve is nagy jelentőségű a budapesti stadion.” – nyilatkozta Lőw hozzátéve, hogy a Puskás Aréna százszázalékosan megfelel a modern kor követelményeinek, és az Uruguay elleni nyitómérkőzésen, amelyen ott volt a stadionban, “örömmel és boldogsággal” töltötte el, hogy Magyarországon egy “csodálatos ékszerdoboz” épült.

“Minden magyar válogatott játékosnak óriási erőt adhat maga a stadion és a benne szurkoló közönség. Mert ne felejtsük el, hogy a magyar közönség az előző Eb-n is letette a névjegyét, hiszen tízezrek vonultak az utcákon, és jelentek meg a csapat mérkőzésein. Erről beszélt egész Európa, a magyar szurkoló, a magyar szurkolás világhírű.” – hangsúlyozta Lőw.

A magyar válogatott Eb-részvétel esetén két csoportmérkőzését játszaná a Puskás Arénában, Lőw Zsolt szerint a riválisokat figyelembe véve az együttes csoportjában – a németek, a franciák és a portugálok mögött – a negyedik helyen végezne.

“Viszont a hazai közönség a magyar válogatottat is belehajszolhatja egy apró meglepetésbe, pici kis sikerbe. Ilyen riválisokkal szemben viszont már ilyen siker lehet egy szoros mérkőzés vagy egy elcsent pont is. De ne tegyük magasra a lécet, először igyekezzünk, hogy egyáltalán ott legyünk. És ha kijutunk, az már önmagában dicsérendő fegyvertény lenne, aminek élvezzük ki minden másodpercét.” – mondta Lőw.

Forrás: MTI – Fotó: