Tour de Hongrie – Jelezte indulási szándékát a világbajnok Pedersen csapata

A világbajnok Mads Pedersen csapata, a Trek-Segafredo jelezte indulási szándékát a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyre.

A Giro d’Italia első három szakaszát május 9. és 11. között Magyarországon rendezik, mielőtt Olaszországban folytatja útját a mezőny, kedden pedig eldőlt, hogy két nappal később elrajtol az ötnapos magyar körverseny.

Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója az M1 aktuális csatornának kiemelte: a Tour de Hongrie mellett az egész magyar kerékpársportnak jót tesz a Grande Partenza, azaz a Nagy Rajt, hiszen így jobban idefigyelnek Magyarországra. Leszögezte, a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptára rendkívül telített, nehéz megfelelő időpontot találni arra, hogy a legmagasabb szintű, World Tour-csapatok elmenjenek kisebb viadalokra.

Ezúttal viszont a Giro miatt a teljes World Tour mezőnynek lesz itt eszközparkja autókkal és buszokkal, így csak a versenyzőket kell ideszállítani. Ráadásul az erre az időszakra eső kaliforniai körversenyt pénzügyi okok miatt nem rendezik meg, így minden adott volt, hogy végig tudják vinni a koncepciót, hiszen az általában 25-28 versenyzőt foglalkoztató elitcsapatok második sorai viadal nélkül maradtak akkorra.

“Történelmi pillanat a verseny történetében az a mai hír, hogy teljesen magától bejelentkezett az első World Tour-csapat, amelyet a legjobb öt közé sorolnék.” – mondta Szilasi László. Elárulta, hogy a Kometa Cycling Team sportigazgatója, Ivan Basso kötötte össze a magyar szövetséggel a Trek-Segafredót, majd a csapatfőnök e-mailben jelezte: jelentkeznek és szeretnének jönni a Tour de Hongrie-ra.

“Ez igazolta, hogy az új dátumnak és a mögötte lévő logikának megvan a létjogosultsága, remélem, a következő hetekben folytatódni fog ez a sorozat.” – mondta Szilasi. Hozzáfűzte: ahhoz, hogy 2021-től a Tour de Hongrie az úgynevezett Pro Series sorozatba kerüljön, 14 World Tour- és prokontinentális csapatnak kell indulnia, és úgy gondolja, ez a feltétel teljesül majd.

A Trek-Segafredo friss igazolását, a kétszeres Giro-győztes olasz Vincenzo Nibalit valószínűleg az olasz körverseny magyarországi szakaszain láthatják a hazai nézők, a szeptemberben vb-aranyat nyerő 23 éves dán Pedersen versenyprogramja viszont még nem ismert.

A versenyigazgató elmondta, az útvonallal kapcsolatban már zajlik az előkészítés és előrehaladottak a tárgyalások a városokkal. Mint fogalmazott, a viadalt inkább azokra a részekre viszik, amelyekre a Giro nem jut el.

“Azokhoz is szeretnénk eljutni, akiket az olasz körverseny nem érint. Mivel reményeink szerint nagyjából hasonló mezőny lesz, így ezt az időszakot megnyújtva még öt napig lesz szinte Giro d’Italia-hangulat Magyarországon.” – fejtette ki. A Tour de Hongrie-n a magyar válogatott és magyar kontinentális klubcsapat is részt vehet – említette meg.

A Tour de Hongrie-t 1925-ben rendezték meg először, a történelem viharai azonban sokszor nem kímélték az eseményt, amelynek tavaly került sor a 40. kiírására. Az idei magyar körversenyen hat nap alatt 890 kilométert teljesített a mezőny, az összetett győzelmet a lett Krists Neilands szerezte meg, Dina Márton a második, Valter Attila pedig a harmadik helyen végzett.

A versenyről Magyarországon minden nap élő közvetítéssel jelentkezett az M4 Sport, az utolsó két szakaszt az Eurosport is élőben közvetítette, a tévénézők a világ 195 országában láthattak napi összefoglalókat a magyar körversenyről.

Forrás: MTI