Torna-vb – Simone Biles ötödször világbajnok egyéni összetettben

Az amerikai klasszis, Simone Biles megvédte címét női egyéni összetettben a Stuttgartban zajló torna-világbajnokság csütörtöki versenynapján.

A 22 éves sportolónak ez volt a 16. világbajnoki aranyérme – egyéni összetettben az ötödik -, egyben a 22. érme. Utóbbi rangsorban már megdöntötte az orosz Szvetlana Horkina női rekordját, és a fehérorosz Vitalij Scserbo abszolút csúcsának (23) megjavítására is jó esélyei vannak.

A fináléban az történt, amit Kalmár Zsuzsanna, a Testnevelési Egyetem torna tanszékének vezetője előrevetített az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatában: Simone Biles kisebb rontásai ellenére is magabiztosan utasította maga mögé a mezőny további 23 tagját.

Ugrásban kezdett, és bár a leérkezése miatt egy tizedet levontak tőle, 15,233 pontjával rögtön az élre állt. A belga Nina Derwael felemáskorláton – amelyen vb-címvédő – erős gyakorlatot mutatott be, és a pontos kivitelezésnek köszönhetően a második helyen állt az első rotáció után.

Biles felemáskorláton dupla cukaharával és pontos leérkezéssel zárta látványos bemutatóját, és bár kevesebbet kapott rá, mint Derwael, a második fordulót követően is ő vezetett, mert belga riválisának meggyűlt a baja a gerendával.

Az egyéni összetett Európa-bajnoka, a francia Melanie de Jesus dos Santos kétszer is leesett a felemáskorlátról, ezzel elveszítette esélyét a dobogóra kerülésre.

A négyszeres olimpiai bajnok Simone Bilesnak a gerendán csupán egy apróbb bizonytalansága volt, ugrás után ezen a szeren is ő teljesített a legjobban. A kínai Tang Hszi-csing felemáskorlát után remekelt a legnehezebbnek tartott szeren is, ezzel Derwaelt megelőzve a második pozícióba került.

Az utolsó fordulóban Tang Hszi-csing magabiztos volt talajon, ezzel megszerezte az ezüstérmet, holott a selejtezőben csupán a 21. helyen végzett, és nem is kvalifikált a döntőbe, de a csapata becserélte a megsérült Liu Ting-ting helyére. Nina Derwael nem tudott 14 pont fölé kerülni ugrásban, így végül lecsúszott a dobogóról, és az orosz Anzselina Melnyikova nyerte a bronzérmet.

A finálét ezúttal is lélegzetelállító talajgyakorlattal zárta Biles, akitől meglepetésre négy tizedpontot is le kellett vonni a tripla, illetve a dupla cukahara utáni kilépés miatt, ennek ellenére a négyből három szeren is a legjobbnak bizonyult. 

Biles folytatta az amerikaiak nagyszerű sorozatát: 2005 óta csak kétszer nem az Egyesült Államok képviselője nyerte a női egyéni összetettet a világbajnokságon. Ugyanúgy 2,1 ponttal előzte meg a második helyezettet, mint a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpián.

Eredmények:

Női egyéni összetett, világbajnok:   

    Simone Biles (Egyesült Államok) 58,999 pont (ugrás: 15,233; felemáskorlát: 14,733; gerenda: 14,633; talaj: 14,400)
2. Tang Hszi-csing (Kína) 56,899 (ugrás: 14,166; felemáskorlát: 14,533; gerenda: 14,600; talaj: 13,600)
3. Anzselina Melnyikova (Oroszország) 56,399 (ugrás: 14,433; felemáskorlát: 13,900; gerenda: 14,000; talaj: 14,066)

Az immár 16-szoros világbajnok tornász, Biles elmondta, néha ő maga sem érti, hogyan képes végrehajtani különleges gyakorlatait.

Az eredményhirdetés után az amerikai sportoló elárulta, néha ő maga is elgondolkozik rajta, hogyan csinálja az egyedülálló gyakorlatait. “Időről időre úgy érzem, mintha testen kívüli élményem lenne, és néha azt gondolom, hogy őrült vagyok. Amikor videón megnézem, arra gondolok: Istenem, hogyan csináltam?” – nyilatkozta boldogan Simone Biles.

A 22 éves sportolónak ez volt a 16. világbajnoki címe – egyéni összetettben az ötödik -, egyben a 22. érme. Utóbbi rangsorban már megdöntötte az orosz Szvetlana Horkina női rekordját, és a fehérorosz Vitalij Scserbo abszolút csúcsának (23) megjavítására is jó esélyei vannak.

Mint kifejtette, nagyon bízik magában, a gyakorlataiban, és manapság sokkal magabiztosabb, mint például az olimpián. Leszögezte, hogy élete első világbajnoki címét semmi nem múlja felül, mert az örök emlék, de minden siker nagyszerű élmény számára, ami nagyon izgatottá teszi, és ugyanúgy ünnepli, mint az első.

Biles arról is beszélt, hogy az érmeit nem egy jól látható helyen, például egy vitrinben őrzi odahaza, mert az édesanyja elzárva tartja azokat egy széfben.

“Örülök, hogy képes voltam megnyugtatni magamat, és ezúttal nem voltam ideges. A selejtezőben rontottam, éppen ezért még inkább eltökélt voltam, hogy a döntőben jól teljesítsek.” – nyilatkozta az ezüstérmes kínai Tang Hszi-csing.

Elárulta, csak saját magára összpontosított, és arra, hogy a lehető legjobban teljesítsen, ezért nem is figyelt az eredményre, nem nézte a pontszámokat. Amikor a talajgyakorlata után rájött, hogy már biztosan érmet nyer, nagyon meglepett és boldog volt. “Ez az ezüstérem további fejlődésre ösztönöz és magabiztosabbá tesz.” – vélekedett.

A bronzérmes orosz Anzselina Melnyikova elmondta, két dolognak is nagyon örül, hiszen ez a harmadik világbajnoksága, de az első dobogós helyezése egyéni versenyben, másrészt gerendán most jutott először 14 pont fölé.

A döntőnek magyar közreműködője is volt, ugyanis Gondos-Arató Orsolya a talajgyakorlatok egyik vonalbírójaként tevékenykedett. A selejtezőben Kovács Zsófia legjobb magyarként a harmincadik lett, így nem jutott a fináléba.

A világbajnokság további programja:
péntek: férfi egyéni összetett döntő 16.00
szombat: szerenkénti döntők (férfiak: talaj, lólengés, gyűrű, nők: ugrás, felemáskorlát) 16.00
vasárnap: szerenkénti döntők (férfiak: ugrás, korlát, nyújtó, nők: gerenda, talaj) 13.00

Forrás: MTI