Öttusa-vb: Három magyar jutott tovább a női selejtezőből

A négyből három magyar – Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara és Gulyás Michelle – jutott be a női hagyományos verseny döntőjébe a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon.

A vb harmadik napján, szerdán két csoportban küzdött a 68 fős mezőny a selejtezőben, mindegyikből az első 15 hely ért automatikus finálét, további hat versenyző pedig pontszáma alapján lépett tovább.

Az A csoportba került a 18 éves Gulyás Michelle és a húszéves Guzi Blanka, a B-be pedig a 2016-ban egyéni világbajnok Kovács Sarolta, illetve Alekszejev Tamara, az idei, székesfehérvári világkupa győztese. A mezőny mindkét fele úszással kezdett, majd vívott a kombinált szám előtt.

Az A csoportban Gulyás (2:08.28 perc) a második, Guzi (2:16.18) pedig a 19. időt érte el 200 méteren a Nemzeti Közszolgálati Egyetem uszodájában. Vívásban előbbi 17. lett (16 győzelem/17 vereség) a Ludovika Arénában, ezzel két szám után 14. volt. A lövészettel kombinált 3200 méteres futás során – melyre már a Kincsem parkban került sor – egy darabig lépegetett előre, futott a nyolcadik helyen is, majd kicsit visszacsúszva 12. lett, amivel döntőbe jutott.

“Az úszás a legerősebb számom, most is megadta az alaphangot a folytatáshoz. A vívás döcögősen indult, aztán elég jó lett és sikerült a kombinált szám is – értékelte teljesítményét. – A mai öttusában a vívás és a kombinált verseny meghatározó, ha ez a kettő jó, az élcsoportban lehetsz” – folytatta, majd elmondta még, hogy az edzőktől folyamatosan értesült, hányadik helyen áll a futás során.

Guzi vívásban (12/21) 29. lett, így neki mezőnye hátsó részéből kellett jelentősen előrelépnie, hogy a későbbiekben is versenyezhessen. Végül huszadikként futott a célba, és – mint később kiderült – pontszáma nem volt elég a döntőhöz.

“Jobban szerettem volna szerepelni. Az úszásom volt gyenge, a vívásom magamhoz képest jó. Az edzőim előzetesen azt mondták, élvezzem a hazai világbajnokságot” – mondta Guzi, aki négy éve kezdett el öttusázni.

A B csoport úszását Kovács (2:06.45) nyerte, és saját várakozását felülmúlóan szerepelt a 19. időt elérő Alekszejev (2:16.63), aki július végén kézközépcsonttörést szenvedett.

“Elégedett vagyok, nem számítottam erre az időre – értékelte teljesítményét. – Már a bemelegítés is jólesett, így jó reményekkel ugrottam vízbe, ugyanakkor izgultam is, mert nem tudtam, milyen formában vagyok, a verseny előtt ugyanis nem úsztam erőseket.”

Elmondta, hogy a július 30-i műtétje után egy hét kimaradt, azután könnyített gipsszel úszott három hétig, ezt két hete vették le.

“Először nagyon fájt a kezem, és még most is vannak fájdalmaim. Úszásnál ez elviselhető, de a víváshoz eddig fájdalomcsillapítókat szedtem és megpróbáltam kizárni az érzést” – tette hozzá.

Vívásban Alekszejev teljesített jobban (20/13), nyolcadik volt, de közvetlenül mögötte zárt Kovács (19/14).

“Mindkét lány nagyon jól kezdett, aztán a vívás második felében már “csak” hozták a kötelezőt, ami a továbbjutáshoz kell, illetve remélhetőleg elég lesz” – mondta Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya a kombinált számot megelőzően.

Ennek Kovács ötödikként, Alekszejev pedig hetedikként vághatott neki, végül előbbi kilencedik, utóbbi 14. lett, így egyiküknek sem kellett izgulnia a pontok miatt.

“Jól indítottam a napot, rég úsztam ilyen eredményt – tekintett vissza a Kovács. – A vívás is jól kezdődött, a végén hullámvölgybe kerültem, de ez is belefért. Nagyon jól lőttem, aminek azért örülök, mert az idén hullámzó volt a lövészetem. Örülök, hogy bizonyítottam, hogy tudok lőni” – mondta, hozzátéve, hogy nagyon kemény a futópálya, szerencsére nem kellett kifutnia magát, de így is sokat kivett belőle az utolsó szám

“Mivel bejutottam a döntőbe, elégedett vagyok a teljesítményemmel – szögezte le Alekszejev. – Az úszás és a vívás nagyon jó volt, a futással vagyok elégedetlen, ennél jobb futó vagyok. Nehéznek éreztem a pályát. A vívásban szörnyű fájdalmaim voltak, fájdalomcsillapítóval vívtam” – mondta.

“Három lány magabiztosan jutott a döntőbe, a minimum kötelezőt hoztuk” – összegzett tömören Kállai Ákos.

A női döntő körvívását csütörtökön bonyolítják le, a program további részére pedig pénteken kerül sor, míg csütörtökön még a férfiak selejtezőjét rendezik.

Infó: MTI, Fotó: MTI/Kovács Tamás