Letették az esküt a Szervátültetettek Világjátékára utazó magyar sportolók

Ünnepélyes keretek között esküt tettek az angliai Newcastle-ban augusztus 17-én kezdődő XXII. Szervátültetettek Világjátékára kiutazó magyar sportolók.

A Semmelweis Egyetem Semmelweis Szalonjában tartott szombat délelőtti eseményen Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy “a világjátékokon résztvevő 54 magyar sportoló nemcsak a szervátültetettek, hanem mindannyiunk számára példaképek”.

“Ha rátok gondolunk, minden problémánk kicsinek tűnik. Büszke vagyok rátok.” – fogalmazott a helyettes államtitkár, majd sok sikert, erőt és kitartást kívánt a versenyzőknek.

Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese azt hangsúlyozta, hogy a transzplantált sportolók esetében nem elcsépelt a couberteni szlogen, miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, majd azzal folytatta, hogy a játékokon résztvevők valójában valamennyien már most egy győztes csapat tagjainak tekinthetik magukat.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke arra emlékeztetett, hogy 2018-ban az év fogyatékos férfi és női sportolója is a szervátültetettek közül került ki. Kiemelte, csodálatos dolgokat tudnak véghez vinni azok, akiknek az átlagosnál nagyobb nehézségekkel kell szembenézniük. 

“Ti vagytok a kifogások és a halogatások várának lerombolói.” – mondta a sportvezető, majd azt emelte ki, hogy a szervátültetett sportolók az ép embereknél hatványozottabban tudják szeretni az életet. Beszédét azzal zárta, reméli, hogy a magyar csapat a hagyományoknak megfelelően az első öt között végez majd a nemzetek összesített pontversenyében. 

Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott, idén soha nem látott nehézségekkel kellett megküzdeniük azért, hogy a szokásos méretű csapattal vehessenek részt a newcastle-i világjátékokon, de a rengeteg erőfeszítésnek köszönhetően végül minden összeállt ehhez. 

Elmondása szerint a magyarok 11 sportágban állnak rajthoz, és a versenyzők között ugyancsak 11-en vannak olyanok, akik először vesznek részt a világjátékokon. 

A “25 éve a Szervátültetettek Sportjában” díjat Szendi János kétszeres veseátültetett versenyző vehette át az ünnepségen, majd Tóth Irmával a többiek előtt ők mondták el a fogadalomtétel szövegét. 

A Newcastle-ban augusztus 17. és 24. között zajló XXII. Szervátültetettek Világjátékán 60 ország 2237 versenyzője indul. A magyar válogatottat 32 vese-, 9 máj-, 3 kombinált vese- és máj-, 1 tüdő-, 3 szív- és 6 csontvelő-átültetett sportoló alkotja majd az eseményen. 

Forrás: MTI – Fotó: Facebook