Mint a filmeken, avagy hollywood(i sztori) az Indy 500-on

Indianapolis – A hagyományoknak megfelelően az Emlékezés hétvégéjének egyik fénypontjaként került megrendezésre Indiana állam fővárosában az 500 mérföldes verseny. Nem pusztán az Egyesült Államok hivatalos ünnepének jellege (és elnevezése) miatt, de ez a futam is bekerül a sporttörténeti krónikákba. Hogy miért? Bár Hollywood legjelesebb képviselői is aktívan kivették részüket a futamból, ez a hétvége mégsem (csak) róluk szólt, hanem a győztes Simon Pagenaud-ról. Az ő sztorija is film- és kasszasiker gyanús, annyi biztos!

Május hónap sok mindenről nevezetes, ám, ha az ember ‘Hoosier’ (a helyi lakos ősrégi elnevezése) állam közelébe ér ezen időszak tájékán, kétség sem férhet ahhoz, hogy a híres autóversenyre gondol ehelyütt minden emberfia. 2014 óta pedig ugyanezen hónap elején még egy házi versenynek ad otthont a legendás helyszín, annyi különbséggel, hogy a pálya vonalvezetése csak részben halad az ovál egyes szakaszain. A korábbi Forma-1-es illetve motorversenyekre külön épített belső asztfaltcsíkon futják ezt az Indycar versenysorozatba tartozó nagydíjat. Könnyen kiszámolható az említett történeti felvezetésből, hogy idén hatodik alkalommal futották köreiket a versenyzők, akik közül mindössze Will Powernek és Simon Pagenaud-nak sikerült a győztesek listájára feliratkoznia. Utóbbi pilóta nyerte a debütáló Grand Prix-t 2014-ben, majd két évvel később is, idén pedig újra a dobogó legfelső fokára állhatott. A közbülső években újzélandi kollégája volt a nyerőember, így kettejük neve mellett immáron 3-3 győzelem szerepel. A dolog pikantériája, hogy Power tavaly véghez vitte azt a bravúrt is, hogy mindkét indianapolis-i futamon elsőként intették le vagyis a régóta áhított oválpályás elsőség (s vele a Borg Warner trófea) bekerült a gyűjteményébe. Gondolom ez a fegyvertény is ott motoszkált a francia volánművész fejében, mikor ő is hasonló bravúrra készült. A legjobb úton haladt célja megvalósítása felé, hisz a körversenyre történő kvalifikáció során övé lett a pole, azaz ő bizonyult a leggyorsabbnak a 33 pilóta közül. Itt viszont álljunk meg egy gondolat erejéig, hisz a verseny egyik favoritjának számító kétszeres Forma-1-es világbajnok és immáron Le Mans 24 órás győztes Fernando Alonso számára a lehető legpocsékabbul sikerült az amerikai kirándulás. A McLaren csapat felkészületlensége és rutintalanságának köszönhetően még az edzésen sem jut(hat)ott túl, így bármely önhibáján kívül, de az ún. Hármas korona (F-1, Le Mans és Indy 500) megszerzésére tett kísérlet legalább újabb egy évet várat magára. A spanyol hiányában azért a rajtrácson akadt bőven húzó név elég csak a 7 korábbi győztest (Power, Rossi, Kanaan, Castroneves, Dixon, Sato és Hunter-Reay) felemlíteni. Mellettük 1 hölgy (Pippa Mann) is jogosultságot szerzett az indulásra, csakúgy, mint 6 Indy újonc is gazdagította a mezőnyt. A résztvevők 11 ország képviseletében várták a rajtjelet és a kötelező ceremóniát. Egy másik hölgy, a korábbi élversenyző Danica Patrick is jelen volt ugyan, de ezúttal már nem overallban, hanem egy gyönyörű fekete fellépőruhában, mint az NBC televízió szakkommentátora közvetítette a történéseket. A sztárok sora vele kezdődött, de még hol volt a vége az ún. vörösszőnyeges felvonulásnak?! Kizárólag a legnagyobb nevek a teljesség igénye nélkül: Justin Gatlin, az athéni olimpia 100 méteres síkfutásának bajnoka (többszörös világbajnok), Domantas Sabonis, az NBA-ben szereplő Indiana Pacers kosarasa (a halhatatlannak választott Arvydas fia), Kelly Clarkson, Grammy-díjas énekesnő és a hollywoodi filmcsillagok közül Matt Damon valamint az Oscar-díjas Christian Bale. Utóbbi két sztárt érte az a megtiszteltetés, hogy ők lehettek a futam hivatalas starterei, vagyis az ő zászlólengetésükre vette kezdetét a 200 körös, közel háromórás őrült körözés.

A rajtnál hagytuk abba és a két, Hollywoodból “importált” starternél. Matt Damon és Christian Bale megjelenése az Indy 500-on bár kellemes meglepetéssel szolgált, azért tegyük hozzá a novemberben bemutatandó közös filmjük (Ford a Ferrari ellen) témája is az autóversenyhez kötődik és igaz történetet dolgoz fel. S ha már az 1966-os Le Mans került szóba, akkor hadd mondom el, hogy a rajtrácsról lejövet a Forma-1 1996-os világbajnokába, Damon Hillbe botlottam, kinek édesapja éppen 53 évvel ezelőtt (pont abban az évben, melyben a fenti filmsztárok legújabb filmje játszódik) nyerte az Indy 500-at. Egy kérdés erejéig sikerült elcsípnem a világbajnokot:

Természetesen a rajtprocedúrát megelőzően a 79 éves Mario Andretti is segédkezett: egy kétüléses versenyautóval száguldott pár kört a közel 400 ezres publikum előtt.

A szervezők az idei futamot amúgy a legendás pilótának ajánlották ezzel is tisztelegve Mario 50 évvel ezelőtt szerzett elsőségének és az autósportért tett feledhetetlen érdemei elismeréséül.   Aztán Amerika első és második számú himnusza (God Bless the USA) is elhangzott, előbbi Kelly Clarkson, utóbbi maga a dalszövegíró Lee Greenwood előadásában, jött a szokásos légibemutató, majd a pályatulajdonos Tony George szájából a “Drivers start your engines” (már nincs ladies and gentlemen!). Aztán 12.45 órakor nekivágott a mezőny a 200 körnek, amelyből aztán 116 körön keresztül az edzéselső Simon Pagenaud hátát láthatták. Ő uralta a versenyt, majd minden szempontból. Annyival elégséges a dominanciáját illusztrálni, hogy a 2. helyezett és korábbi nyertes Alexander Rossi csupán 22 körig állt a mezőny élén. Az amerikai a két évvel ezelőtt győztes japán Satoval egyetemben mindent megtett a győzelemért. Olyan utolsó 10 kört futottak ők hárman a mezőny élén felváltva, hogy bárki nyerhetett volna közülük. Mikor Rossi át/visszavette a vezetést a 198. kör elején minden neki állt a zászló. Még a szpíker is azt kiabálta, hogy “Rossi elhúzott”. Aztán a francia 19-re kért lapot és a leglehetetlenebb helyen, a 3-as kanyar külső ívén előzött vissza, ahol emberfia nem gondolta volna. Egy kör maradt hátra, és bárki nyerhetett volna. Rossi ugyanott próbálkozott, ahol vetélytársa, de Pagenaud résen volt és ő haladt át elsőként a célvonalon és “szállította” a Penske csapat rekordszámú 18. győzelmét! Az első négy (Pagenaud, Rossi, Sato, Newgarden) 0.8979 másodpercen belül érkezett a finisbe, 282 km/h feletti átlagot produkálva. Történelmet láthattunk a javából, ugyanis 1920 vagyis 99 év óta először nyert újra francia versenyző, akkor Gaston Chevrolet, most Simon Pagenaud személyében. Utóbbinak ez volt a 13. Indycar győzelme, és Power után neki is sikerült az Indianapolis nagydíj után az 500-as verseny, avagy az Indy dupla megnyerése. Az elmúlt 5 évben 5 különböző kontinensről származó pilóta nyerte az Indy 500-at, erre soha nem volt példa a pálya történetében. Meg is kérdeztem a győztest a sajtótájékoztatóján, hogy legitimizálja-e ezen abszolút nemzetközi versenyképesség az Indycart, mint a legszínvonalasabb autóversenysorozat. “Nem tisztem megítélni a Forma-1, őszitén szólva nem is nagyon ismerem. De mi itt minden tizedért és századért megküzdünk. A legkisebb különbség az edzéselső és utolsó között ez évben volt. Fantasztikus, amit a pálya és a teljes Indycar közösség végez, ahogy promotálják a futamokat, ahogy minden tekintetben pozitív a bajnokság elismertsége. Ez a világ legnagyobb versenye. De emlékszem az első Indy 500-amra, és tudom, hogy évek kellettek nekem, a mérnökeimnek, hogy erre a szintre eljussak. Kemény munka árán” – válaszolta Pagenaud. S neki elhihetjük: A filmbe illő pályafutása képkockáia: 14 évesen bolti árus, majd egy videótékában dolgozik. Üzleti tanulmányokat folytat, mivel apja nyomdokaiba kell lépnie a családi vállalkozás terén, de ő az autóversenyzést választja. Forma-Renault, Atlantic és Le Mans sorozat után az 2012-az év újonca, négy évvel később már bajnoka az Indycarnak. Kerékpározik, fut, teniszezik és síel szabadidejében illetve imádja a divatot, a finom ételeket, saját borászata van hazájában. Igazi francia, aki 2019. május 26-tól már Indy 500-as bajnoknak is mondhatja magát. Sikersztori, happy enddel a végén. Mint a filmeken…

Szöveg: Ruszanov András

Fotók: Andrzej Kentla