Új kihívások várnak az idei lovasíjász világkupa versenyzőire

Új versenyszámmal, valamint felnőtteknek és gyermekeknek szóló interaktív családi programokkal készülnek a szervezők az idei Nemzetközi Lovasíjász Világkupára és Nagydíjra.

A pomázi Magyar Vár Táborban jövő csütörtöktől vasárnapig megrendezendő esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: a megméretésre 13 országból 61 lovasíjászt várnak. 

“A meglévő koreai, lengyel és magyar versenyszámok mellett lehetőséget teremtünk a versenyzőknek arra, hogy megméressék magukat egy különleges versenyszámban. A neve: Lovasíjász Extrém. Mind a három pályán kitaláltunk valamilyen extrém nehézségű új elemet, mellyel megnehezítjük a feladatok végrehajtását. A résztvevőknek szükségük lesz ügyességre, bátorságra, lovastudásra és állóképességre.” – nyilatkozta Kovács Ágnes, az esemény szóvivője a szervezők által küldött hírlevélben.

Az indulók számára külön kihívást jelenthet a lengyel extrém versenyfutam, hiszen abban ugratásra, keresztbe lövésre, korongdobásos lövésre, valamint egzotikus Kazah Style-ra is számíthatnak a sportolók. A magyar extrém futam során lassú és gyors vágtában is célt kell találniuk a lovasíjászoknak, míg a koreai extrém alatt a táblák számát is megnövelik. Az extrém versenyszámokba kizárólag a legjobb tíz versenyző juthat be.

“A Nemzetközi Lovasíjász Szövetséggel közösen törekszünk arra, hogy a lovasíjászat szépségeit és hagyományait minél szélesebb körben megismertessük az érdeklődőkkel. Kiváló eredményeink megtartásával a magyar lovasíjászat nemzetközi szinten is meghatározó tényező maradhat. Célunk, hogy a lovasíjászat, mint hagyomány ne vesszen el, hanem örök időkre a magyar kultúrkincset gazdagítsa.” – mondta Némethy Zoltán, a versenyt szervező Magyar Lovasíjász Akadémia SE elnöke.

Elhangzott, hogy várhatóan 16 magyar résztvevője lesz a világkupának.

Forrás: MTI