Megvédte címét és története során ötödször lett bajnok a Kazincbarcika férfi röplabdacsapata, miután hétfőn a döntő negyedik mérkőzésén harmadszor is legyőzte a Pénzügyőrt.
A borsodiak az első és a harmadik meccsen saját közönségük előtt diadalmaskodtak, míg a párharc második, fővárosi összecsapásán a Pénzügyőr bizonyult jobbnak.
A negyedik találkozó első szettjében végig kiélezett küzdelmet folytatott a két együttes, az ellenfelénél – és önmagához képest is – valamivel többet hibázó vendégek négy játszmalabdát hárítottak, mielőtt kihasználták volna az első sajátjukat a játszma lezárására.
A második szettben nagy fordulat történt: a korábban a Vasas női csapatával négyszeres bajnok Jókay Zoltán vezette Pénzügyőr hatékony szervákkal és remek blokkokkal hamar elhúzott, előnyét pedig a játszma végéig folyamatosan növelve könnyeden egyenlített.
A harmadik felvonásra 180 fokos fordulatot vettek az események. Leginkább jó nyitásaiknak köszönhetően a barcikaiak irányították a játékot, soraikban a korábbi válogatott Németh Szabolcs remekelt. A hazaiak nem találták a vendégszervák és az egyre magabiztosabb barcikai blokkok ellenszerét, így 80 perc után egy szettre került a címvédéstől a szlovák Marek Kardos irányította borsodi alakulat.
A negyedik játékrész az elsőhöz hasonló szoros küzdelmet hozott, amelyben egyik csapat sem tudott három pontnál nagyobb különbséggel meglépni. A kiélezett – szóváltásoktól sem mentes – végjátékban a hazaiak két mérkőzéslabdát hárítottak, mielőtt a második szettlabdájukat kihasználva újból egyenlítettek.
A rövidített játékrészben Németh ászaival vett villámrajtot a címvédő (0-4). A Pénzügyőr küzdött ugyan, de az ismét remekül működő barcikai sánccal szemben tehetetlenek voltak a hazaiak. A borsodiak így a 135 perces csata végén, egy hosszúra szálló hazai nyitást követően ünnepelhették újabb aranyérmüket.
Eredmény, döntő, 4. mérkőzés:
LV Sport Pénzügyőr SE – Vegyész RC Kazincbarcika 2-3 (-27, 14, -16, 26, -9)
A párharc végeredménye: 3-1 a Kazincbarcika javára.
A Kazincbarcika ezt megelőzően 2003-ban, 2004-ben, 2006-ban és tavaly lett bajnok. A Pénzügyőr ezzel megismételte 2017-es teljesítményét, és másodszor lett ezüstérmes a bajnokságban, valamint a Magyar Kupában is.
Korábban, a 3. helyért, 4. mérkőzés:
Fino Kaposvár SE – Kecskeméti RC 3-0 (22, 13, 20)
A párharc végeredménye: 3-1, a Kaposvárnak.
Forrás: MTI