Majdnem feladták, de végül nyertek Tim Gáborék Egerben

A Rallye2 első hétvégéjén Egerben megszerezte az abszolút és kategória győzelmet Tim Gábor. A többszörös bajnok versenyző futama azonban közel sem volt könnyű, hisz a verseny felénél közel állt a kiálláshoz.

A Tim Gábor – Timár Tamás kettős téli felkészülése nem volt bőségesnek mondható, hisz csak egyetlen rövid teszten ülhetek be az Opel Adam R2-be. Azonban a teszten biztató időket produkáltak, így a csapat és a páros is érezte, az autó felkészítése jól sikerült.

Az Eger Rallye-n a Rallye2 mezőnyére hét gyorsasági szakasz várt. Timék a pénteki szuperspeciálon jól kezdtek, a harmadik idővel iratkoztak fel az eredménytáblára a 65 fős mezőnyben.

Szombaton további hat szakaszon mérte össze erejét a mezőny, három pályán, amin kétszer kellet teljesíteni.

Az első kör jól sikerült a vanyarci pilótának és navigátorának, Tim Gáborék az összetett harmadik helyen álltak és vezették a kategóriát. Már a második szakaszon észleltek furcsa hangokat a motortérből. A szervizbe érve meg is kezdődött a motor ellenőrzése.

A csapat közel állt ahhoz, hogy feladja a futamot. A motor hibájának okára nem lehetett rájönni a szervizidőben, ezért a menetlevél már elő volt készítve, hogy leadják azt.

További ellenőrzések után kiderült, hogy a motor teljesítmény nem csökkent, így meghozta a csapatfőnök a kockázatos döntést, megpróbálják befejezni a versenyt. Ez rendkívül rizikós választás volt, hisz ha felrobban a motor, nemcsak a futamnak van vége, hanem könnyen lehet, hogy a szezonnak is.

Ez a plusz nyomás valószínűleg további motivációt adott Timéknek, aki rögtön megnyerték az 5. gyorsasági szakaszt, majd a záró powerstage-en is első időt autóztak, behúzva a plusz pontokat is.

Ezzel a Tim – Timár páros megnyerte az Eger Rallye abszolút és kategória értékelését. A Rallye2 mezőnye májusban csap össze újra Miskolcon.

“Nem is tudom mit mondjak. Közel voltunk ahhoz, hogy feladjuk a versenyt. Én éreztem, hogy a motor ereje rendben van, és szerettem volna folytatni a versenyt. Szerencsére Farkas Kálmán csapatfőnök is így döntött, amiért csak köszönetet tudok mondani. Papp Arniék már kicsit messze voltak ekkor, de mindent beleadtunk hátha történik valami. Ők kiestek az utolsó gyorson, és mi ott voltunk és lecsaptunk a lehetőségre. Két szakaszt is megnyertünk, így nem érdemtelen a győzelem, de tovább kell dolgoznunk, mert pici tempó még hiányzik. Főként a murvás, nagyon rossz minőségű talajon kell még fejlődnünk. Remélem a kocsinak és a motornak nincs nagy baja, és tudunk tesztelni is Miskolc előtt.” – foglalta össze Tim Gábor.

Infó és kép: Bende Imre