Fallabda: Két arany, egy ezüst, két bronz Bécsben

Eredményes nemzetközi versenyen vannak túl a fiatal fallabdázók. Bécsben megrendezték az Austrian Junior Opent, ahol 15 ország 220 versenyzője indult. A magyarok két aranyat, egy ezüstöt és két bronzérmet szereztek.

Az U17-es korosztályban a lányoknál Chukwu Hannah (képünkön) győzött, míg ugyanebben a korosztályban a fiúknál magyar döntő volt, ahol Nagy Simon nyert, az ezüstérmet Simon Dániel szerezte meg. Az U19-es fiú versenyben a kisdöntőben volt két magyar, itt Kamocsai Bendegúz szerzett bronzérmet, miután legyőzte Dévald Tamást.

A második bronzérem Sáli Barnabás nevéhez fűződik, aki pályafutása első nemzetközi dobogós helyezését érte el Bécsben.

Farkas János, a juniorok csapatvezetője csak az érmek számával volt elégedett a bécsi GP-besorolású verseny után. „Volt egy-két olyan játékos, akitől többet vártam, emiatt volt némi hiányérzetem, az érmek számát tekintve összességében elégedett vagyok. Számunkra következik most egy válogatott keretedzés Tatán, amely már az Európa-bajnokságokra való felkészülést szolgálja.” – összegzett Farkas János. 

Infó: Bányász Árpád