Pontozó szoftver segítheti az értékelést tornában

A junior tornászok június 27. és 30. között Győrben megrendezésre kerülő világbajnokságán is használják majd azt a szoftvert, ami segíti a pontszámok megállapítását. A rendszer lényege hogy a szerekre épített eszköz fel fogja ismerni a gyakorlatokat és ez alapján fog pontszámot javasolni a bíróknak.

A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) és a Fujitsu, mely Japán piacvezető technológiai vállalata, 2017-ben kezdte meg a közös munkát egy olyan rendszer kidolgozásán munkálkodva, ami igazságosan és pontosan segíti a bírókat. A fejlesztésekhez a 2017-es, montreali világbajnokság adatait használták fel.

Az előzetes tervek szerint a hazai világbajnokságon lányoknál a gerenda és az ugrás; fiúknál a lólengés, a gyűrű, valamint az ugrás kap majd elektronikus pontozó rendszert.

„A nemzetközi szövetség tervei szerint ez a pontozás, amelynél a gép előirányoz egy pontszámot, ott lesz az októberi, stuttgarti világbajnokságon és a 2020-as tokiói olimpián is.” – számolt be a technikai újításról Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára, hozzátéve, hogy ez az eszköz letisztultabbá teheti az értékelést.

Forrás: MTI-MOB – Fotó: MOB