A szegedi vb-n minél több kvóta megszerzése a cél – a kampányt olimpiai bajnokok indították

Csütörtökön hivatalosan is elindult a 2019-es, szegedi NKM olimpiai kvalifikációs gyorsasági kajak-kenu világbajnokság kampánya. Az olimpiai bajnok Kőbán Rita, Gyulay Zsolt és Vajda Attila, a vb kampányarcai nyomták meg jelképesen a piros gombot sajtótájékoztató keretében az A38 hajón, ezzel élesedett a szeged2019.com honlap és elindult a jegyértékesítés is.

Boros Gergely szakmai igazgató azt mondta, ezúttal nem az éremhalmozás a legfőbb cél, hanem minél több tokiói olimpiai kvóta megszerzése. A sajtóeseményen részt vett Kulcsár Krisztián MOB-elnök és Vékássy Bálint főtitkár is.

A vb-t augusztus 21. és 25. között rendezik. Az új szabályok értelmében Tokióban már egy országot nemcsak egy versenyző képviselhet, így az is előfordulhat, hogy a dobogón akár két magyar versenyző is állhat. Férfi és női kajakban 6-6, férfi és női kenuban pedig 3-3 kvóta szerezhető. 

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke kiemelte, rendkívül fontos verseny előtt állunk: olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz Szegeden, ahol a tokiói kvóták 80 százalékát kiosztják. Ráadásul azoknak a versenyzőknek is rajhoz kell állniuk az augusztusi világbajnokságon, akik jövő tavasszal szereznének kvótát a 2020-as nyári játékokra.

„Magunknak tettük magasra a lécet, hiszen 2011-ben egy nagyon jól sikerült világbajnokságot rendeztünk ugyanezen a pályán és természetesen minden megteszünk azért, hogy ezt a bizonyos lécet idén se verjük le. Ráadásul a pálya és környezete megújul több mint 2 milliárd forintból. A televíziós közvetítés az osztószigetre kerül, így hangulatosabb lesz a közvetítés tévénézők millióinak világszerte, a helyszínre kilátogatóknak nagyszabású sportprezentációval és megújult lelátóval, több hellyel, parkolókkal és új utakkal igyekszünk kedvezni. Szlogenünk szerény, de rendkívül ambíciózus is, a sikersztori kifejezi a kajak-kenu sportág elmúlt 80 évét Magyarországon, benne az eddigi hazai rendezésű gyorsasági versenyek sikerével, a rengeteg olimpiai és világbajnoki címmel, valamint azzal, hogy hitünk szerint a kajak-kenu egyenlő az életre szóló sikerrel, hiszen aki ezt a sportágat megszereti egyszer, az valószínűleg szinte élete végéig járja majd a vizeket és nem marad közömbös a kajakozás, kenuzás iránt.” – idézi a hazai szövetség hírlevele a sportvezetőt, aki a MOB elnökségének is tagja.

Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztérium sportért felelős államtitkára elmondta, hogy a Magyar Kormány kiemelten támogatja a Maty-éren zajló beruházást és az esemény megszervezését is. “A szegedi kajak-kenu vb talán a sportág olimpiai ciklusának legfontosabb versenye lesz. Az a cél, hogy az ország minél több jelentős sporteseménynek adjon otthont, ennek gazdasági hozadékai is vannak és fejlődik a sportinfrastruktúra is – ahogy most is óriási fejlesztés zajlik a Maty-éren -, ami garancia arra, hogy Magyarország a jövőben is többször lehet házigazda.” A sportpolitikus emlékeztetett: 2018-ban 130-nál több vb-t, Eb-t és világkupát rendeztek Magyarországon, a 2019-re benyújtott igény 150-nél is nagyobb.

A névadó támogató NKM Nemzeti Közművek Zrt. képviseletében Hiezl Gábor vezérigazgató köszöntötte a megjelenteket. „A magyar kajakosok és kenusok évtizedek óta a világ élvonalába tartoznak, mindig őket kell megverniük a többieknek a versenyeken, ez is egy párhuzam közöttünk, ugyanis az NKM-nél mi is arra törekszünk, hogy a legjobban kiszolgáljuk az ügyfeleinket. Kiemelt figyelmet fordítunk a tehetséggondozásra is, hiszünk abban, hogy a rendszeres testmozgás és a motiváló közösség egy testi-lelki kondíciót tud biztosítani a fiatalok számára.” – mondta a cégvezető.

Boros Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója arról beszélt, hogy mire fókuszál a szakmai vezetés az olimpiai kvalifikáció évében. „A versenyzők túl vannak a téli, szárazföldi alapozáson, az első csoportok már a melegvízi edzőtáborokban, főleg Dél-Afrikában készülnek Hüttner Csaba szövetségi kapitány kollégám vezetésével. A fókuszban, mint minden olimpiát megelőző évben, ezúttal nem az éremhalmozás áll, hanem a minél több ötkarikás kvóta megszerzése. Hiszem, hogy mind a négy szakágban esélyünk lehet megszerezni a kvóták nagy részét, hiszen ettől a céltól a tavalyi világbajnokságon csak a férfi kenu szakág állt messze, ott viszont fontos változásokat vezettünk be a felkészülésbe, így a négy legjobb jobbos és a négy legjobb balos kenus tulajdonképpen hónapok óta együtt készül, központi program szerint Vécsi Viktor vezetésével, akinek többek között az olimpiai bajnok Vajda Attila is tanítványa volt.” Az igazgató hozzátette, hogy erős csapattal várják az idei szezont, a válogatott koronaékszere pedig természetesen a női kajak szakág. „Ne felejtsük, hogy ebből a szakágból kiemelkedve lett az év sportolója Kozák Danuta, innen is gratulálok neki és egyben köszönöm azoknak az újságíróknak, akik rá szavaztak. Dana tavaly három aranyérmet nyert a vébén és idén is kiváló formában szállt vízre, így számíthatunk a jó eredményekre.”

Kőbán Rita 1998-ban a női kajak négyessel 200 méteren lett világbajnok, Vajda Attila – aki legemlékezetesebb győzelmének nevezte a szegedit – 2011-ben nyert a kenusok 1000 méteres távján. Mindketten méltatták a hazai közönséget, a szegedi pálya varázsát, vendégszeretetét. Gyulay Zsolt azt mondta, ő irigykedve nézte társait 1998-ban, hiszen ő akkor már nem versenyzett a vb-n.

A sajtótájékoztatón részt vett Kulcsár Krisztián MOB-elnök és Vékássy Bálint főtitkár is. „Nagyon várjuk az eseményt!” – jelentette ki az esemény után a MOB elnöke. Kulcsár Krisztián azt mondta, a sportág eredményessége és hagyományai alapján magasak az elvárások a kvóták megszerzése és a szervezés magas színvonala tekintetében is. „Nagyon bízunk benne, hogy izgalmas, látványos, emlékezetes esemény lesz a szegedi vb. Amikor Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét meghívtuk a négy idei, hazai rendezésű világbajnokságra, a várható eredményességet és színvonalas szervezést együttesen nézve véve a kajak-kenut mindenképp ajánlottuk a figyelmébe.”

Forrás: MKKSZ-MOB – Fotó: MOB/Szalmás Péter