Csoportmeccseket rendezne a 2021-es férfi kosár Eb-n Magyarország

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) jelezte érdeklődését a nemzetközi szövetség (FIBA) felé egy csoport mérkőzéseinek megrendezésére a 2021-es férfi Európa-bajnokságon.

Az MKOSZ keddi tájékoztatása szerint a szövetség elnöksége döntött a jelentkezésről, majd hivatalosan is értesítették erről a FIBA-t. Ugyanakkor ez még nem tekinthető pályázatnak, mivel a nemzetközi szervezet előbb a jelentkezéseket várja, majd az érdeklődőknek küldi ki a részletes pályázati felhívást.

“A rendezéssel kapcsolatos további döntéseket csak ezt követően lehet meghozni, tehát a konkrét pályázat beadása csak a pontos kiírás ismeretében születhet meg” – írta az MKOSZ.

A magyar szövetség Budapesten rendezné meg az egyik csoport mérkőzéseit. Erre a FIBA utóbbi időben alkalmazott lebonyolítási rendszere adna lehetőséget, ugyanis a tavalyi Eb-t is több országban rendezték meg, úgy, hogy a csoportmérkőzésekre négy országban került sor, a kieséses szakasznak pedig már csak egy adott otthont.

Az Eb-k rendszerében komoly változás, hogy már csak négyévente kerül sor a kontinensbajnokságra, így a 2021-es a legközelebbi torna.

Tavaly a magyar válogatott továbbjutott az Eb kolozsvári selejtezőcsoportjából, ahol a nyolcaddöntőben Isztambulban 86-78-as vereséget szenvedett a későbbi ezüstérmes szerb csapattól.

MTI