Tokióban szerepelhet először magyar golfos az olimpián

A Magyar Sport Házában ünnepelte 2018 legjobbjait hétfő este a Magyar Golf Szövetség. A résztvevőket a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Fábián László sportigazgató köszöntötte.

A gálán a szövetség egy egzakt pontrendszer szerint jutalmazta az év legjobb golfozóit és legjobb játékosait. Az ünnepséget dr. Szivek Norbert elnök nyitotta meg évértékelő beszédével. A díjazottak listája a szövetség honlapján olvasható.

A díjátadó ünnepségen Fábián László rövid sporttörténeti áttekintés mellett a sportág sikereiről beszélt. Emlékeztetett, hogy az idén 125 éves Magyar Evezős Szövetség és a 123 esztendős MOB mellett a hazai golfsport is évszázados múltra tekint vissza. „1900 és 1904 után 112 évvel, Rióban került újra az olimpia műsorára a golf, ami ott lesz Tokióban is. Eddig még nem volt magyar, de reméljük lesz olimpikon golfosunk!” – jelentette ki a sportigazgató. 

1902-ben, éppen december közepén, 13-án került sor a golf első hazai bemutatójára a Lóversenypályán, amelyet gróf Andrássy Géza, a Magyar Atlétikai Club elnöke tartott. Az az Andrássy Géza, aki nem sokkal később sportdiplomata, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja lett, sőt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. 1911. június 7-én alakult meg a magyar golfsport első klubja, a Budapesti Golf Club.

Elnökének gróf Andrássy Gézát választották, titkára Lauber Dezső lett. Az a Lauber Dezső, aki a MOB titkáraként is dolgozott, olimpikon teniszező 1908-ban, majd a művészeti versenyben építészként 1924-ben 2. lett. Ő volt az, aki az 1936. évi nyári olimpián, Baden-Badenben egy kiállítás keretében bemutatta a golfjátékot (1900 és 1904-es olimpiai szereplés után). Az Európai Golf Szövetség alapításánál is ott voltunk a 11 alapító között Luxemburgban 1937-ben. Magyarországot akkor is Lauber Dezső, a Magyar Golf Club titkára képviselte.

A sportigazgató beszélt a nehéz olimpiai kvalifikációról, azt mondta, az European Tour és a Challange Tour mellett cél lehet az ifjúsági olimpiai és az Universiadé-részvétel is. Magyarországon 10 versenypályát működtetnek, ami ötezer játékost is elbírna, de közel 1400-at regisztráltak, bíznak a kétezer fő elérésében. A felnőttek közt Rózsa Csilla mellett Lugosi Tamás és Palanszky Benjámin, továbbá Závatczki Bálint a kiemelkedően sikeres versenyzők, de a fiatalok között is egyre többen tűnnek ki, köszönhetően a programoknak. „A junior tehetségkutató események sikeresek, az eredmények biztatóak, főleg a 300 körüli regisztrált fiatal”.

Fábián László a szponzorok között külön kiemelte az OTP-t mely a MOB-ot is támogatja.

Forrás: MOB – Fotó: hungolf.hu/Yulia Stepanova