Újabb világverseny Magyarországon: 2022-ben karate vb-t rendezhetünk

A magyar karate történelmének kiemelkedő jelentőségű döntése született meg a madridi világbajnokság rajtja előtt. A Karate Világszövetség, a WKF kongresszusa Budapestnek ítélte a 2022-es felnőtt vb rendezési jogát. A sporttörténelmi döntés különösen értékes, mert a sportág 2020-ban bemutatkozik a tokiói olimpián és jó esélyei vannak arra, hogy ott legyen a négy évvel későbbi, párizsi ötkarikás játékokon is, a hazai rendezésű világverseny pedig a két időpont közötti legrangosabb megmérettetés lesz.

Hatalmas sportdiplomáciai sikernek nevezte dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a MOB tagja a döntést. A sportvezető emlékeztetett rá: az MKSZ még 2014-ben jelentkezett a vb házigazdájának. Az ezt követő rengeteg munka és többéves lobbi tevékenység eredményeképpen a WKF elnöksége a magyar pályázatot támogatta, és hétfőn a kongresszus tagjai egyhangúan szavaztak Budapest mellett.

„Azzal hogy a karate bekerült az olimpiai programba, gyakorlatilag a világ egyik legerősebb sportága lett, és mi ennek a világbajnokságát rendezhetjük meg.” – utalt dr. Mészáros János arra, hogy keddtől vasárnapig tartó madridi vb-n nem kevesebb, mint 140 ország versenyzői lépnek tatamira.

„A 2013-as évben nagysikerű Európa-bajnokságot bonyolítottunk le, amivel bebizonyítottuk, hogy nagy világversenynek is jó házigazdája tudunk lenni. Emellett a versenyzőink közül jelenleg többen is a világ élvonalába tartoznak, és célunk hosszútávon megőrizni ezt a helyzetet. Nagyon fontos a szakmai munka, de az is kell, hogy világversenyeket és olimpiai kvalifikációs pontszerző versenyeket rendezzünk, a vb pedig a legértékesebb ezek közül. Ugyanakkor az is tervünk, hogy egy állandó kvalifikációs versenyt is Magyarországra hozzunk, hogy minden évben vendégül láthassuk a világ élvonalát, és hogy legjobbjaink az olimpiai részvételt érő pontokat hazai körülmények között szerezhessék meg.”

Az MKSZ első embere arról is beszámolt, hogy a sportért felelős államtitkárság korábban többször is bátorította őket a pályázás során, dr. Szabó Tünde államtitkár már gratulált is az eredményhez, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián pedig a hétvégi döntőkre Madridba látogat.

„A karate a mostani viszonyok között mindenképpen támogatásra méltó sportág.” – mondta dr. Mészáros János.

A karate olimpiai eseményen az ifjúsági korosztályban, a Buenos Aires-i játékokon debütált.

Mint arról májusban beszámoltunk, az újvidéki felnőtt karate Európa-bajnokság alkalmával a Karate Világszövetség elnökével, Antonio Eszpinózzal is találkozott Kulcsár Krisztián.

„Antonio Eszpinóz hosszú ideje tekintélyes vezetője a világ karatesportjának. Gratuláltam neki abból az alkalomból, hogy a karate bekerült az olimpia programjába, ráadásul a sportág őshazájában fog debütálni, Japánban. Ez számukra is óriási dolog. A bemutatkozásuk meghatározó lehet, hiszen attól is függhet a sportág további olimpiai szereplése. Az elnök úrnak ígéretet tettem arra, hogy a 2024-es párizsi játékok szervezőinél, személyes kapcsolataimat felhasználva támogatni fogom a sportágat. Mivel Magyarországon igen népszerű és nemzetközileg is eredményes a karate, annak ötkarikás jövője a magyar olimpiai mozgalom érdekeivel is egybecseng. Hosszasan beszéltünk a sportág helyzetéről, a magyarok eredményességéről, a Mészáros János által vezetett magyar szövetség sikeres munkájáról. Kitértünk arra is, hogy a magyar szövetség fontolgatja a 2022-es felnőtt karate világbajnokság megrendezését, amit a MOB maximálisan támogatna.” – fejtette ki akkor Kulcsár Krisztián.

Rekordlétszámmal, 139 ország 1200 sportolójának részvételével rendezik keddtől vasárnapig Madridban a karate világbajnokságot. A sportág 2020-as tokió olimpiai bemutatkozását megelőző utolsó vb-n Magyarországot tíz karate és négy para-karate versenyző képviseli.

Forrás: MKSZ-MOB – Fotó: Magyar Karate Szövetség