Egyesült Államok Nagydíja – Räikkönen nyert, Hamilton még nem világbajnok

Kimi Räikkönen, a Ferrari 39 éves finn pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik lett és még nem ünnepelheti ötödik világbajnoki diadalát.

Räikkönennek ez az idei első, és pályafutása 21. futamgyőzelme, legutóbb 2013-ban, Ausztráliában győzött, vagyis 5 évvel és 218 nappal ezelőtt diadalmaskodott legutóbb. Ezzel a sikerrel a veterán pilóta minden idők legsikeresebb finn F1-es versenyzője lett.

Austinban Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája a 18. helyről rajtolva ért célba másodikként, s mivel Hamilton összetettbeli egyetlen riválisa, a szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) negyedik lett, a brit még nem nyerte meg ötödik vb-címét.

A rajtot a második kockából induló Räikkönen kiválóan kapta el, s bár a pole pozícióból startoló Hamilton igyekezett kivédeni a támadást, végül a címvédő az első kanyarban inkább maga elé engedte finn riválisát.

Az első kör végén Räikkönen, Hamilton, Valtteri Bottas (Mercedes) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, közben Vettel csatázott nagyot a negyedik helyért Daniel Ricciardóval (Red Bull), azonban az egyik kanyarban a ferraris megpördült és a 13. pozícióba csúszott vissza.

Miközben Vettel megkezdte a felzárkózást és a 10. körben már hetedik volt, Hamilton 1,5 másodperc körüli hátránnyal követte a vezető Räikkönent. A 11. körben Ricciardo kiesése miatt a versenybíróság elrendelte az úgynevezett virtuális biztonsági autós időszakot, ilyenkor kötelező a versenyzőknek egy megadott tempót diktálni, előzni pedig tilos. 

Hamilton ebben az időszakban behajtott a boxba kerékcserére, így a boxkiállás ellenére csak 7 másodpercre nőtt a hátránya Räikkönennel szemben. Vettel időközben már ötödik volt.

A 20. körben Hamilton már előzési pozícióban volt Räikkönen mögött, miközben a finn pilóta a Ferrari csapatrádióján közölte, hogy nem fogja tudni maga mögött tartani a britet. Räikkönen másfél körön át hősiesen védekezett, aztán a Ferrari behívta a boxba kerékcserére.

A 28. körben, a verseny féltávjánál Hamilton, Räikkönen, Verstappen volt az első három pozícióban száguldók sorrendje, időközben ugyanis Bottas és Vettel is bent járt a boxban kerékcserén, s előbbi negyedikként, utóbbi ötödikként tudta folytatni a versenyt a kiállása után.

Néhány körrel később Räikkönen elkezdte csökkenteni a hátrányát a vezető Hamiltonnal szemben, a brit címvédő versenyautóján ugyanis egyre rosszabb állapotba kerültek a hátsó gumik, így finn riválisa körönként több mint egy másodperccel gyorsabb volt nála.

Hamiltont a 38. körben kihívta a boxba kerékcserére a Mercedes, a brit pedig negyediknek tért vissza a pályára, csapattársa, Bottas mögé, valamint Vettel elé. A vezetést így Räikkönen vette át, a második helyen pedig a 18. rajtkockából startoló, kiváló versenyt futó Verstappen száguldott.

A 40. körben Bottas a csapat utasításának engedelmeskedve elengedte Hamiltont, aki harcba szállt a győzelemért, de ehhez utol kellett érnie és meg is kellett előznie Verstappent és Räikkönent.

Tíz körrel a leintés előtt Hamilton hátránya négy másodpercre csökkent az élen száguldó Räikkönenhez képest, a Ferrari közben a csapatrádión felhívta Räikkönen figyelmét arra, hogy Hamiltonvárhatóan az utolsó három körben támadni fog a győzelemért.

Az 53. körben csupán kettő másodperc volt Räikkönen, Verstappen és Hamilton között, és a brit vb-várományos rövidesen meg is támadta Verstappent, a nagy csatában viszont elhagyta egy pillanatra a pályát, ezzel pedig el is esett annak a lehetőségétől, hogy megnyerje a futamot.

AMERIKAI NAGYDÍJ, A HIVATALOS VÉGEREDMÉNY 
1.  Kimi Räikkönen  finn  Ferrari  1:34:18.643   
2. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1.281 mp h.  
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 2.342 mp h.  
4. Sebastian Vettel német Ferrari 18.222 mp h.  
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 24.744 mp h.  
6. Nico Hülkenberg német Renault 1:27.210 p h.  
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:34.994 p h.  
8. Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 1:41.080 p h.  
9. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1 kör h.  
10. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1 kör h.  
11. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1 kör h.  
12. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1 kör h.  
13. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1 kör h.  
14. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.  
  FELADTÁK     megtett körök kiesés oka
  Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 56 kizárták
  Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 56 kizárták
  Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 31 karambol
  Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 8 elektronika
  Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 2 karambol
  Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1 karambol

 

A VB ÁLLÁSA 
1. Lewis Hamilton 9 15 17 346
2. Sebastian Vettel 5 10 17 276
3. Kimi Räikkönen 1 10 15 221
4. Valtteri Bottas 8 16 217
5. Max Verstappen 1 8 14 191
6. Daniel Ricciardo 2 2 11 146
7. Nico Hülkenberg 10 61
8. Sergio Pérez 1 10 57
9. Kevin Magnussen 9 53
10. Fernando Alonso 9 50
11. Esteban Ocon 10 49
12. Carlos Sainz Jr. 12 45
13. Romain Grosjean 5 31
14. Pierre Gasly 4 28
15. Charles Leclerc 7 21
16. Stoffel Vandoorne 3 8
17. Marcus Ericsson 5 7
18. Lance Stroll 2 6
19. Brendon Hartley 3 4
20. Szergej Szirotkin 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 563
2. Ferrari 497
3. Red Bull-TAG Heuer 337
4. Renault 106
5. Haas-Ferrari 84
6. McLaren-Renault 58
7. RPFI-Mercedes 47
8. Toro Rosso-Honda 32
9. Alfa Romeo Sauber 28
10. Williams-Mercedes 7

A vb egy hét múlva, Mexikóban folytatódik, ahol tavaly Hamilton a negyedik vb-címét szerezte meg.

Forrás: MTI