Gyenge Valéria: A magyar úszóedzők előrébb jártak koruknál

Novemberben avatják a magyar úszóhírességek százhalombattai csarnokának tagjává az 1952-es helsinki olimpián 400 méter gyorson aranyérmes, évtizedek óta Kanadában élő Gyenge Valériát.

“Az ünnepség hírére a Torontóban lakó családtagjaim, a két lányom és a négy unokám is rábólintott, hogy ezúttal a szokásosnál tovább, bő egy hónapig maradok Budapesten.” – mondta az MTI érdeklődésére a 85 évesen is kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendő sportember. Hozzáfűzte, hogy a hatvanas évek elején járt először ismét itthon azt követően, hogy az 1956-os melbourne-i olimpiáról nem tért haza, Kanadában kezdett új életet.

Gyenge Valéria kitért arra, hogy “képben van” az itthon történteket illetően, az interneten rendszeresen olvassa a magyar híreket, és nem csak a magyar úszósportban napra kész. “A sporthoz azért is kötődöm változatlanul szorosabban, mert Judy, az idősebbik lányom tanítónő egy torontói iskolában, amellett egy helyi klubnál úszóedzősködik.” – mondta, megemlítve, hogy környezetében tudják róla, úszóként olimpiai bajnok lett.

A kérdésre, hogy mitől volt annyira jó a magyar úszósport már az ötvenes években is, így válaszolt: “Ötvenkettőben az olimpián öt női szám volt, amiből négyet mi, magyarok nyertünk, mert a magyar úszóedzők Sárosi Imrével, a mi nemzetközi hírű mesterünkkel az élen, előrébb jártak a koruknál. Olyan edzésrendszert dolgoztak ki és alkalmaztak, amilyen addig még nem volt.”

Gyenge Valéria elmesélte, hogy őt magát 1947-ben egy tehetségkutató versenyen ejtette rabul a sportág. “Mindig is imádtam a vizet, a szüleimmel nyaranta jártunk a Balatonhoz, ahol megtanultam úszni, a tehetségkutatón pedig az első tréneremnek, Jávor Magdának az érdeklődésére, hogy van-e kedvem nála edzeni, azt feleltem, hogy hát persze…” – fogalmazott az olimpiai bajnok, akinek a Munkás Testedző Egyesületben kezdődött versenyzői pályafutása. 

“A Millenárison volt egy 33-as betonmedence, amelyet reggel feltöltöttek csapvízzel, ott úsztuk a reggeli tréninget és a délutánit is.” – folytatta a visszaemlékezést. “Magda látta egy idő után, hogy ő nem tud nekem többet adni már, és akkor, 48-ban beszélt Sárosival, így kerültem át a Mestihez, attól kezdve nála úsztam.”

Tehetsége, egyre jobb eredményei dacára – főiskolai világbajnok, Európa-bajnok, világcsúcstartó is volt – kisebb szenzációként hatott olimpiai diadala.

“Amikor bekerültem a Helsinkibe utazó csapatba, még magyar bajnokságot se nyertem. De 400 gyorson a ranglista elején voltam, és Helsinkiben valósággal megtáltosodtam, 5:12.1-es olimpiai csúcsot úszva nyertem Novák Éva és az amerikai Evelyn Kawamoto előtt. Kissé még a magyarok is meg voltak lepve…” – emlékezett Gyenge Valéria.

“Én a legjobbamat akartam csak megúszni, miközben persze azért reménykedtem a jó eredményben. A vízben volt annyi eszem, hogy nem siettem el a dolgot. Kétszáz méterig harmadik-negyedik voltam, a 250-es fordulónál aztán azt mondtam magamnak: most vagy soha! És hát, mivel mindig nagyon jól finiseltem, sikerült győznöm.”

Aztán következett 1956, amely az ő életében is nagy fordulatot hozott: “A melbourne-i olimpia hatalmas csalódást jelentett. Ausztráliába úgy érkeztem, hogy a világranglistán második voltam 100 gyorson, és azt hiszem, harmadik 400-on. Bármi lehetett volna, de már sose derül ki, hogy mire viszem, ha minden rendjén van, csakhogy nem volt… Én teljesen összerogytam a budapesti harcokról Melbourne-be érkező hírek hallatán. Huszonkét éves voltam, határoznom kellett az életemről, a hogyan továbbról, és hát bizony összeroppantam, olyannyira, hogy bár nagy nehezen bekerültem a döntőbe 400-on, ott aztán csak nyolcadik, utolsó lettem, úgy nyolc másodperccel gyengébbet úszva a helsinki időmnél…”

Gyenge Valéria hangsúlyozta, hogy az olimpiai csapat nagyon jó szellemiségű társaság volt, a vízben hatalmasat küzdöttek, de a parton jó barátságban voltak, és segítették egymást. 

“Székely Éva például, akit éppen a napokban látogattam meg, felvezetett nekem, amikor 1500 méter gyorson a világcsúcsomat úsztam. Én életre szóló barátságokat köszönhetek a sportnak, de sajnos nagyon sokan elmentek már közülünk. Az 52-es csapatból alig hárman vagyunk, Novák Ilonka, aki 93, Székely Éva, aki 91, és én, aki 85 éves vagyok…”

A jelen úszósportjáról az a véleménye, hogy mint minden más, ez is profi sport lett. “A pénzre hajt mindenki, az eredményeket látva afféle kitenyésztés folyik, az élsport, az úszás külön szakma már. Annyi minden megváltozott, előhozakodhatnék az uszoda vizével, a feszített víztükörrel, vagy említhetném a választóköteleket, az úszóruhákat, a rajtköveket, minden más lett…” – mondta.

Magánéletéről annyit mondott a Kanadában fotósként és regényíróként is érdemeket szerzett bajnoknő, hogy elvált, mindkét lánya, Judy és Sue is egyetemet végzett. Utóbbi színésznő lett, akiről érdekességként említette meg, hogy a Magyarországon népszerű Szomszédok sorozat négy-öt részében is szerepet kapott.

A kettősségre vonatkozó felvetésre, hogy ő magyar is és kanadai is egyszerre, így reflektált: “Igazán gyökeret akkor vertem Kanadában, amikor az első gyerekem ott megszületett, de magyar gyökereim sem száradtak ki. Mindig büszkén vallottam és vallom ma is, hogy magyarnak születtem.” – fejtette ki.

Gyenge Valéria a kiváló szellemi és fizikai állapotára tett újságírói megjegyzésre általános érvényű útravalónak szánt gondolattal válaszolt: “A recept: az embernek nem szabad elhagynia magát, muszáj aktívnak maradni. El kell fogadni azt, hogy öregszünk, és bizonyos dolgok már tovább tartanak, lassabban mennek. De folyamatosan karban kell tartani az agyat, a szellemet és a testet, tessék sokat olvasni, és mozogni, mozogni rendszeresen. Én ezt csinálom. Ha van titok, hát csak ennyi.” – tette hozzá.

Forrás: MTI – Fotó: Archív