Az olimpiai bajnok Vári Attila lett a vízilabda-szövetség elnöke

A kétszeres olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó Vári Attila lett a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. A MOB elnökségének tagja dr. Kemény Dénest váltja a poszton, megbízatása 2020. október 22-ig szól.

A sportág közgyűlése egyhangúlag választotta meg a 42 éves pécsi sportvezetőt vasárnap a Duna Arénában tartott rendkívüli közgyűlésén. Az elnöki posztot 2012 óta betöltő korábbi válogatott vízilabdázó dr. Kemény Dénes 2018. szeptember 30-ával mondott le, ezt május 29-én jelentette be. Vári Attila egyedüli jelölt volt.

Dr. Kemény Dénes korábban a férfiválogatott kapitánya volt, ebben az időszakban Sydney-ben, Athénban és Pekingben olimpiai bajnokságot nyert a magyar csapat, 2003-ban világbajnok lett, Európa-bajnoki címet 1997-ben és ’99-ben nyertek a fiúk számos más, kiemelkedő eredmény mellett.

Vári Attila 2010. június 10. óta a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, 2017. május 2-án választották be a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségébe.

„Nagyon szépen köszönöm a bizalmat! Amikor lemondott Dénes, és többen megkerestek, hogy vállaljam el az elnöki pozíciót, megfogadtam, hogy szeretnék harcolni a magyar vízilabdáért. Köszönöm a kluboknak, hogy minden információval elláttak és készségesen, bizalommal álltak hozzám. Nagyon sok embernek köszönhetem, hogy itt vagyok. Az első nagy lépés az volt, amikor édesanyám és édesapám 36 évvel ezelőtt levitt a Csasziba. Nem teljes a névsor, de szeretném megemlíteni Pék Gyula bácsit, Kovács Istvánt, Kemény Fecsó bácsit, Kemény Dénest és Ambrus Tamást. Megígérem, hogy a legjobb tudásommal és alázattal fogom szolgálni a magyar vízilabdát!” – fogalmazott Vári Attila.

„A mai nappal befejezem elnöki tevékenységemet. Köszönöm az elmúlt huszonkét év óriási élményeit, melyeket átélhettem, játékosoknak, edzőknek, játékosoknak, klubvezetőknek és sportdiplomatáknak, mindenkinek, akik ezekhez a sikerekhez és élményekhez hozzájárultak. Fantasztikus 22 év volt! Köszönöm továbbá a rengeteg szeretetet a családomnak, a szurkolóknak – ez annyi erőt adott nekem, hogy ma is egészségesen állhatok itt. Eredményes elnökválasztást és fantasztikus sikereket kívánok a magyar vízilabdának!” – mondta dr. Kemény Dénes.

Forrás: MOB-waterpolo.hu – Fotó: MOB/Szalmás Péter