Az olimpiai mozgalom top-partnere lesz az Allianz

Az olimpiai mozgalom szövetségre lép az Allianz-cal, a felek a sport erejét felhasználva kívánnak szélesebb közönséget megszólítani a digitális csatornákon keresztül. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az Allianz bejelentette, hogy a biztosítótársaság 2021-ben csatlakozni fog a Worldwide TOP programhoz.  

A szponzorálási megállapodásnak köszönhetően az Allianz a NOB-bal fog együtt dolgozni azért, hogy innovatív és integrált biztosítási opciókkal támogassa az olimpiai mozgalmat, beleértve az olimpiai játékok szervezőbizottságát, azzal a céllal, hogy biztosítási megoldásokkal lássa el a nemzeti olimpiai bizottságokat szerte a világban, valamint azok olimpiai csapatait és sportolóit. A támogatás kiterjed majd a jelenlegi termékekre, például a flotta-, vagyon- és balesetbiztosításra, valamint a technológiai változások által előidézett jövőbeli termékek és szolgáltatások biztosítási megoldásait is magába foglalja. Az együttműködés 2021-től egészen 2028-ig tart majd.

Mindkét fél arra törekszik, hogy a sport erejét felhasználva szólítsanak meg szélesebb közönséget a digitális csatornákon keresztül, beleértve az Olimpiai Csatornát (Olympic Channel). Az, hogy az Allianz a felnövekő generáció közkedvelt csatornáin veszi fel velük a kapcsolatot, lehetőséget teremt a fiatalok biztosítási szükségleteinek fedezésére.

Mivel az Allianz 2006 óta támogatja a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságot, legújabban mint nemzetközi partner, ezért jelen megállapodás részeként 2021-től „Worldwide Paralimpiai Partnerré” válik a biztosító cég.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, hogy „Az új megállapodás jól tükrözi az olimpiai mozgalom világszintű vonzerejét. Örömünkre szolgál, hogy az Allianz-cal fogunk hosszútávon együtt dolgozni azért, hogy világszerte támogassuk a sportolást. Az Allianz bizalomra épülő globális vállalatot épített, valamint erős, sporthoz fűződő gyökerei vannak. A 2020-as olimpiai programnak megfelelően pedig elkötelezettek vagyunk, hogy az olimpiai értékeket és a sport erejét közvetítve szólítsuk meg a fiatal generációt.”

Oliver Bäte, az Allianz vezérigazgatója a következőt nyilatkozta: „Izgatott vagyok, hogy olyan globális közösséghez csatlakozunk, amely a sport és a csapatmunka iránti lelkes sportolókból és emberekből áll – mindamellett, hogy már a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság partnerei is vagyunk. A NOB digitális és közösségi platformjain keresztül több emberrel vehetjük fel a kapcsolatot, mint eddig bármikor, és állhatunk rendelkezésükre a biztosítás terén szerzett szakértelmünkkel. Úgy hisszük, hogy a világ jobb hellyé válik, amikor az emberek elég bátrak ahhoz, hogy félretegyék a különbségeiket és együtt küzdve érjenek el jobb eredményeket maguknak és a társadalomnak, amelynek részeseik.”

Tsunekazu Takeda, a NOB Marketing Bizottságának elnöke így vélekedett: „Örömünkre szolgál bejelenteni a világ egyik vezető biztosítójával kötött új partnerségünket. Várjuk, hogy elkezdjük eme új és izgalmas fejezetet.”

Jean-Marc Pailhol, az Allianz SE piacigazgatási és értékesítési cégcsoport vezetője hozzátette, hogy „Piacvezető biztosítási szolgáltatóként az Allianz közvetlenül vesz részt az összes olyan nagy eseményben, amelyek alakítják és formálják világunkat. Ezért fontos számunkra, hogy a NOB és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság Worldwide TOP partnerévé váljunk biztosítási kategóriában. Azon fogunk munkálkodni, hogy mindkét csapatot új szintre emeljük: digitális, kereskedelmi és globális szempontból. Izgatottak vagyunk, hogy új piacokon vethetjük meg a lábunkat, mindemellett pedig megerősítjük jelenlétünket az eddigi területeken. A nemzetközi olimpiai és paralimpiai szervezettel karöltve tökéletes alkalmunk adódik arra, hogy kibontakoztassuk a sport iránti szenvedélyünket, különös tekintettel a sportolás társadalmi, testi és szellemi előnyeire.”

A szponzorálási megállapodás magába foglalja a 2022. évi pekingi téli olimpiai játékokat, a 2024. évi párizsi olimpiai játékokat, a 2026. évi téli olimpiai játékokat és a 2028. évi Los Angeles-i olimpiai játékokat. Kínában, Franciaországban és Spanyolországban az Allianz már 2019-től birtokában lesz az értékesítési jogoknak.

A NOB és a paralimpiai bizottság hosszútávú megállapodást kötött a két szervezettel 2018 márciusában, egészen 2032-ig. Jelen megállapodás részeként 2021-től minden Worldwide TOP partner a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság és a paralimpiai játékok partnerei közé is tartoznak majd.

Forrás: MOB-olympic.org