Mexikóváros helyett a csepeli kis-Dunaágban lapátolnának

Rohamosan közeleg az 1968-as, Mexikóvárosban megrendezett nyári olimpia 50. évfordulója. A Magyar Olimpiai bizottság (MOB) által szervezett emlékidéző mexikói kiránduláson az evezős ezüstnégyes (Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal) tagjai közül csak Csermely József tud vállalkozni a hosszú utazásra. Az itthon maradók közül a 72 éves Melis Antallal beszélgetett a jochapress.hu.

A Melis-fivérek idősebbike, Melis Antal bevallottan nem volt valami optimista természet. Ahogy egy alkalommal korábban már elmondta: „Én voltam a csapaton belül a pesszimista hang”. Igaz, végül az ő jóslata valósult meg, mivel a magyar férfi evezősnégyes nem nyert Mexikóvárosban, hanem be kellett érnie az ezüstéremmel. Azóta hívják őket egyszerűen csak ezüstnégyesnek.

Az az igazság, hogy ez az eredmény is messze meghaladja azt, amire én korábban valaha is gondolhattam volna. Elvégre örültem, hogy tizenöt éves koromban valahol egyáltalán szóba álltak velem.  Két hét próbaidőt kaptam, utána eldőlt, hogy maradhatok, s bár tényleg nem voltam tehetséges, sikerült beleerősödnöm ebbe a nem könnyű sportágba.   

– Az evezésben ön és öccse, Zoltán a maguk 22, illetve 21 évével túl fiatalnak tűnt a nemzetközi szereplésre.

Ha még azt is hozzáteszem, hogy 1966-ban egy szívizomgyulladás miatt három hónapot ki kellett hagynom, akkor végképp meglepetésszámba ment, hogy mi egyáltalán szóbakerültünk a mexikóvárosi olimpiai kiküldetéssel kapcsolatosan. Ráadásul 1967-ben az akkori válogatott négyevezős (Lucsánszky László, Czakó Csaba, Sarlós György, Csermely József) az előző évi vb-4. hely után az Eb-n második helyen végzett. 1968. tavaszán két egység konkurált, s végül az akkori főnök, Losonczi Tibor alakította ki Mexikóvárosba kiutaztatott négyest.

– A döntőben az ön pesszimista hangjának lett igaza.

– Miután az előfutamban tíz másodperccel jobb időt értünk el egy másik futamban, mint a későbbi győztes németek, a döntőben ők nyertek. Zoli annyira kihajtotta magát, hogy sokáig még az is kérdéses volt: részt tud-e venni az eredményhirdetésen? Sajnos, az 1969-es, nyílt kontinensbajnokságon sem nyertünk; ott egy soha nem látott szovjet négyesé lett az aranyérem.

– Még tíz évig járták a világversenyeket, majd 1979-ben visszavonult.

– Harmincegy évig voltam edző, vezetőedző, szakosztályvezető és klubelnök, s mindössze egy alkalommal vesztettük el a klubok pontversenyét, miközben a klub egyre szerényebb anyagi viszonyok közé került.

– 2011 óta csak közelről követi az eseményeket, így már régen elkészíthette pályafutása mérlegét.

– Versenyzőként és szakvezetőként is többet kellett volna kihoznom magamból. Különösen az bosszant, hogy mindjárt edzői pályám elején – 1981-ben – egy semmiképpen sem elfogadható esetet követően Sztárcsevics Jánost és Keller Jánost is eltiltottam, pedig ők kettesben, négyesben és nyolcasban is a legjobb embereim lehettek volna. Így úszott el egy kiemelkedően eredményes nemzetközi szereplés lehetősége – a jogos büntetést valahogy másképp kellett volna megoldanom.    

– Jelen időben mi foglalkoztatja leginkább?

– Az egészségi állapotom, a szervezetem karbantartása! Bár hárman elég rozogák vagyunk, reményeink szerint 2013 után ismét megpróbálunk az akkori riválisainkkal együtt két négyes hajóba beülni és legalább néhány, lendületes húzással megemlékezni az 50. évfordulóra. A kísérlet napjául október 27-ét jelöltük meg…

Forrás: MOB-jochapress / Jocha Károly