Belga Nagydíj – Vettel győzött, Hamilton második

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, ezzel 17 pontra csökkentette a hátrányát a címvédő és a vb-pontversenyben vezető, most második Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit versenyzőjével szemben.

A 31 éves Vettelnek ez volt az idei ötödik, pályafutása 52. futamgyőzelme. A szintén négyszeres vb-győztes Hamiltonnak ezúttal nem volt reális esélye megszereznie az első helyet Vetteltől. A harmadik helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba Spa-Francorchamps-ban.

Az első sorokból indulók egyformán jól rajtoltak, Hamilton megőrizte a vezetést, mögé Vettel és Esteban Ocon (Force India) sorolt be. A mezőny közepén az első kanyarban hatalmas baleset történt, melynek nyomán Fernando Alonso (McLaren), Nico Hülkenberg (Renault) és Charles Leclerc (Sauber) is kénytelen volt feladni a küzdelmet.

Az első egyenesben Vettel a szélárnyékot és a Ferrari motorerejét kihasználva megelőzte Hamiltont, Ocont pedig csapattársa, Sergio Perez hagyta le, közben a versenybíróság a baleset miatt a pályára küldte a biztonsági autót.

A Safety Car a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől, ekkor Vettel, Hamilton, Perez volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. Hamilton az újraindításnál megtámadta Vettelt, de a német pilóta jól védekezett, megtartotta az első helyet és elkezdett távolodni riválisától. 

A 11. körre Verstappen lehagyta Ocont és Perezt is, így feljött harmadiknak, miközben Vettel már közel négy másodperccel vezetett Hamilton előtt. A kerékcserék sorát Hamilton kezdte meg, ő a 22. körben járt a boxban, egy körrel később Vettel is friss abroncsokat kapott, s az élen maradt, igaz, előnye 1.7 másodpercre csökkent Hamiltonnal szemben. 

Tizenöt körrel a verseny vége előtt Vettel már öt másodperccel vezetett Hamilton előtt, Verstappen pedig magabiztosan tartotta a harmadik pozíciót. A hajrában egy jelentős változás történt a pontszerző helyeken: az utolsó rajtkockából startoló Valtteri Bottas (Mercedes) feljött negyediknek, miután négy körrel a leintés előtt megelőzte Perezt. 

A BELGA NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE 
  1. Sebastian Vettel német Ferrari 1:23:34.476
  2. Lewis Hamilton brit Mercedes 11.061 mp h.
  3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 31.372 mp h.
  4. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:03.605 p h.
  5. Sergio Pérez mexikói Racing Point Force India 1:11.023 p h.
  6. Esteban Ocon francia Racing Point Force India 1:19.520 p h.
  7. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:25.953 p h.
  8. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:27.639 p h.
  9. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:45.892 p h.
10. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1 kör h.
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1 kör h.
12. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1 kör h.
13. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
14. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1 kör h.
15. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1 kör h.
  FELADTÁK     megtett körök kiesés oka
  Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 28 feladta
  Kimi Räikkönen finn Ferrari 8 feladta
  Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 0 karambol
  Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 0 karambol
  Nico Hülkenberg német Renault 0 karambol
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
  1.  Lewis Hamilton 5 10 12 231
  2.  Sebastian Vettel 5 8 12 214
  3.  Kimi Räikkönen 8 10 146
  4.  Valtteri Bottas 5 11 144
  5.  Max Verstappen 1 5 9 120
  6.  Daniel Ricciardo 2 2 8 118
  7.  Nico Hülkenberg 8   52
  8.  Kevin Magnussen 8   49
  9.  Fernando Alonso 8   44
10.  Sergio Pérez 1 6   40
11.  Esteban Ocon 7   37
12.  Carlos Sainz Jr. 8   30
13.  Pierre Gasly 4   28
14.  Romain Grosjean 4   27
15.  Charles Leclerc 5   13
16.  Stoffel Vandoorne 3     8
17.  Marcus Ericsson 4     6
18.  Lance Stroll 1     4
19.  Brendon Hartley 2     2
 A KONSTRUKTŐRÖK VERSENYÉNEK ÁLLÁSA
  1.  Mercedes 375
  2.  Ferrari 360
  3.  Red Bull-TAG Heuer 238
  4.  Renault   82
  5.  Haas-Ferrari   76
  6.  McLaren-Renault   52
  7.  Toro Rosso-Honda   30
  8.  Alfa Romeo Sauber   19
  9.  Racing Point Force India   18
10.  Williams-Mercedes     4

A vb egy hét múlva Monzában, az Olasz Nagydíjjal folytatódik. 

Forrás: MTI – Fotó: Facebook