Kajak-kenu vb – Hatvanhat ország 850 versenyzője a rajtnál

Hatvanhat ország mintegy 850 versenyzője indul a portugáliai kajak-kenu világbajnokságon. A paraversenyek már szerdán megkezdődtek, ezekben 150 fős a mezőny, az épek csütörtökön rajtoló küzdelmeiben pedig 700-an próbálnak minél jobb eredményt elérni.

Ez sorrendben a 44. vb a gyorsasági szakágban, a délnyugat-európai ország, Montemor-o-Velhoi helyszínnel – először házigazda. A 25 ezer fős kisváros 200 kilométerre északra fekszik Lisszabontól, Coimbra körzetben.

A mostani viadalra jelentős beruházásokkal készültek a szervezők, például 150 ezer euró értékben szélvédő falakat építettek a pálya mellett, hogy ezzel próbálják mérsékelni az állandóan uralkodó jobbos oldalszélből fakadó különbségeket az egyes sávokban. A verseny teljes költségvetése 1,3 millió euró. 

A csütörtök délelőtti programban nyolc magyar egység érdekelt, az Ilyés Róbert, Noé Bálint kajakos duó, a Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettes és Kopasz Bálint (K-1) 1000 méteren, a többiek – Kozák Danuta, Nádas Bence (mindkettő K-1), Lakatos Zsanett, Kiss Tamás (mindkettő C-1), valamint a Kárász Anna, Kozák kajakpáros – 500-on mutatkozik be.    

A program magyar idő szerint:
500 és 1000 méteres előfutamok 10.30
200, 500 és 1000 méteres előfutamok 15.30
200 méteres középfutamok 17.10
para döntők 17.40   

Péntek:
1000 méteres középfutamok 10.30
para döntők 11.20
500 és 1000 méteres középfutamok 11.50
200, 500 és 1000 méteres döntők 16.34
500 méteres elő- és középfutamok 18.50   

Szombat:
200, 500 és 1000 méteres középfutamok 10.30
para döntők 11.40
200, 500 és 1000 méteres döntők 13.00
200 és 500 méteres elő- és középfutamok 16.00   

Vasárnap:
200 és 500 méteres középfutamok 11.00
200 és 500 méteres döntők 13.00
5000 méteres döntők 16.00

Forrás: MTI