Génjeiben a kardvívás, hetven éves Gerevich Pál

Ha karta volna se kerülhette volna el sorsát, hiszen igazi vívó dinasztia sarja, ráadásul születése 1948-ban pont a londoni olimpia idejére esett, ahol édesapja, a hét címéből, egyetlen egyéni aranyát szerezte. Gerevich Pál hetven éves lett, őt köszöntjük!

A legkisebb Gerevich mondhatni karddal a kezében jött a világra. Édesapja, Gerevich Aladár igazi legendája a sportágnak, de édesanyja, Bogen-Bogáti Erna maga is olimpiai bronzérmes tőrvívó volt, anyai nagyapja pedig szintén kardvívóként szerzett ezüstérmet a játékokon, bátyja edzői kezei alól pedig olyan vívók kerültek ki, mint Nemcsik Zsolt, vagy Szilágyi Áron. Gerevich Pál csapatban kétszer nyert bronzot olimpiákon.

1962-től vívott a BVSC-ben, aminek színeiben, a Münchenben és Moszkvában is bronzérmet nyert a kardcsapattal, akikkel négyszer bizonyult a világ legjobbjának is.

Az 1977-es évben őt választották az év magyar férfi sportolójának, köszönhetően annak, hogy a Buenos Airesben rendezett vb-én egyéniben aranyérmet akasztottak a nyakába. 1981 és 1984 között a Vasasban vívott, ahol az első évben BEK győzelmet ünnepelhetett. Továbbá négyszeres egyéni magyar bajnok is.

Apa a két fiával

Egy súlyos térdműtét után vonult vissza a pásttól, de nem ment messzire, hiszen edzőként folytatta pályafutást, 1988-ben költözött ki az ausztriai Mödlingbe, ahol szintén trénerként tevékenykedik. Félszemét mindig a sportág honi képviselőin tartja, és rendszeresen látogat haza is, decemberben a Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupa versenyen is tiszteletét tette.

Isten éltesse sokáig!

Forrás: MOB